Élet-Stílus

Détári: a vb-mezőny harmadával partiban lennénk

Détári Lajos, korábbi világválogatott labdarúgó szerint a vb mezőnyének harmadát meg tudná szorítani a magyar válogatott; a bajnokcsapat edzőjét, Supka Attilát még a vb helyszínén is gyalázták magyar drukkerek – a két szakember exkluzív élménybeszámolója a csoportmérkőzésekről.

„Tíz csapatot mindenképpen meg tudna szorítani a magyar válogatott” – fogalmazott minden idők egyik legtehetségesebb magyar labdarúgója a FigyeloNetnek. A világválogatott játékos, jelenleg a nemzeti csapat másodedzőjeként úgy vélekedett, hogy voltak olyan együttesek a 32-es mezőnyben, amelyek közül többel is szoros eredményt tudott volna elérni a nemzeti csapat. Neveket nem kívánt megemlíteni, és azt sem fogalmazta meg, hogy melyiket tudná a magyar csapat legyőzni.

Meglepetés nélkül – elsőszámú favorittá váló németek

Détári számára eddig különösebb meglepetés nélkül zajlik a világbajnokság. Ghána továbbjutását ezzel együtt kicsit meglepőnek érzi, ugyanakkor a többi afrikai gárda korai búcsúzásában úgy véli, nagy szerepet játszott a balszerencse és a rutintalanság.
A volt válogatott labdarúgó a németek nyolcaddöntőjekor éppen egy jótékonysági mérkőzésen lepett fel, de mint mondta, biztos volt a németek győzelmében, hiszen „nagyon tehetséges és egységes csapatuk van”.


Détári: a vb-mezőny harmadával partiban lennénk 1

Détári szerint a Kloseák a favoritok (AP)

„Nagyon kedvelem a német futballt, régi jó ismerősöm Jürgen Klinsmann, aki nagyon jó munkát végez a csapattal.” – mondta a közkedvelt „Döme”, aki maga is szenzációs eredményeket ért el egykoron a Frankfurt csapatában. „Mindenképpen az egyik favoritnak tartom Podolskiékat, mert számukra a tényleges elvárás a legjobb nyolc közé kerülés volt, de amilyen lendülettel játszanak, nem elképzelhetetlen, hogy a döntőig is eljutnak” – vélekedett a szakember.

Strandválogatottal Svájcban a vb-helyett

Arra a kérdésre, hogy a magyar válogatott mellett hivatalos szerepet betöltő, egykori világhírű játékosként miért nem személyesen van jelen a világversenyen, Détári azt mondta, hogy „így alakult az élete”, nem volt rá konkrét lehetősége. Mint mondta, „az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) nem igényelte a részvételünket”. Egy felvetésre megjegyezte: edzőként „természetesen ott kéne lennünk”, mint régen, amikor több edző is jelentéseket írt egy-egy nemzetközi labdarúgótornáról, de most nem került rá sor.

Détári a napokban tért vissza Svájcból, ahol a starndlabdarúgó-válogatottal szerepeltek. Mint mondta, mióta Bozsik Péter mellett a válogatott másodedzőjeként dolgozhat, nagy reményekkel készülnek a jövőre. Ezt szerte a világon – így Svájcban is – örömmel és támogatással fogadják. „Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a szövetségi kapitánnyal, eddig a szurkolók is szeretetüket fejezték ki, úgy érezzük, hogy együtt van esélyünk sikerrel szerepelni. Ehhez csak azt kérjük, hogy hagyjanak bennünket dolgozni” – mondta Détári legújabb munkakörével kapcsolatban.

Supka három meccset is a helyszínen tanulmányozhatott


Détári: a vb-mezőny harmadával partiban lennénk 2

Supka Attila (dvsc.hu)

A Debrecennel duplázó, bajnoki aranyérmes edző, Supka Attila abban a kivételesen szerencsés helyzetben volt, hogy három mérkőzést is a helyszínen tekinthetett meg. A mester feleségével és két edzőtársával utazott el Németországba, ahol a francia-svájci, argentin-szerb-montenegrói és az olasz-amerikai derbiket látták. „Szakmailag semmi komolyabb meglepetéssel nem szembesülhettem a vb csoportmérkőzései során” – mondta az edző, aki szerint Ukrajna tompa kezdése Spanyolország ellen az egyetlen kivétel.

„A franciákon világosan érződik, hogy kezdenek kikopni, talán mentálisan sem stimmel valami a csapat és az edző között. A fekete csapatok játéka mindenképpen üde színfoltja a tornának, kíváncsian várom, Ghána mire mehet majd a brazilok ellen.” – fogalmazott Supka Attila, aki nem igazán tudta szavakban visszaadni a vb helyszínén tapasztalt „fantasztikus” légkört.

A bajnokcsapat trénere a FigyeloNetnek elárulta, hogy a német futballért rajong, így különösen boldog, hogy Klinsmann legénysége milyen remek formában játszik eddig. A legjobb négy közé jutást sem tartja elképzelhetetlennek.

Magyarok gyalázták Németországban a Debrecen edzőjét

Arra a kérdésre, hogy a vb-bűvöletében tapasztalt-e valamilyen negatívumot, a szakvezető egy sajátságos történetet elevenített fel. A feleségével Frankfurtban éppen a portugál válogatott szállodája előtt haladtak el, ahol már 4-5 ezer fanatikus várta Figoékat, amikor egyszer csak „három tagbaszakadt kopasz portugálmezes férfi” kezdte el mocskolni Supka Attilát magyarul. A minősíthetetlen hang miatt teljesen megrökönyödött a szakember. Csak az vigasztalhatta, hogy nem sokkal később más magyar drukkerek is felismerték: ők már gratulációval köszöntötték.

„Hogy a Debrecen vagy a magyar válogatott mire lenne képes ezen a tornán? Nos, ez a mi fejünkben is megfordult. Pont a nagyon gyenge francia-svájci mérkőzésen” – felelte az edző, azt azonban nem mondta meg konkrétan, hogy milyen csapatok ellen vehetné fel magyar gárda a versenyt. „Ott tudnánk lenni, csak mentálisan kell változnunk” – vélekedett a szakember ugyan úgy, ahogy társai közül a legtöbben is már: itthon ugyebár rosszak a körülmények, ezért nem olyan jó a futball.. – sorolta az edző az ismert paneleket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik