Élet-Stílus

Nem jósolnak nagy jövőt a százdolláros laptopnak

A használt számítógépek felújítására szakosodott egyik legnagyobb brit jótékonysági szervezet alapítója úgy véli, a százdolláros laptop elhibázott ötleten, a technológiai fejlődés félreértelmezésén alapul.

Tony Roberts, a Computer Aid International alapítója a ZDNetnek adott interjúban beszélt a One Laptop per Child (OLPC) esélyeiről, illetve magáról a koncepcióról. Véleménye szerint az egész kezdeményezés elhibázott, és a fejlődés félreértelmezésén alapul, emiatt nincs esélye a sikeres fogadtatásra. Jóval több értelmet lát azonban a felfrissített PC-k adományozásában, amelyet a fejlődő világ iskoláihoz, szervezeteihez juttatnak el.

“Egy szabványokat mellőző, kellőképp nem tesztelt platformot akarnak bemutatni, amelyet kizárólag az egyes kormányzatoknak adnának el. A döntést ebben az esetben a politikusok hozzák meg, akik nem szívesen teszik kockára karrierjüket egy ilyen technológia kedvéért” – jelentette ki Roberts, hozzátéve, hogy a projekt tavalyi bemutatóján – amelyre az ENSZ találkozóján kerítettek sort – számos más, rendkívül érdekes kezdeményezést ismerhettek volna meg az érdeklődők, ha nem az OLCP-re korlátozták volna figyelmüket. A Computer Aid nemrég az adott okot az ünneplésre, hogy 1998 óta 70 ezer PC-t szállítottak le, van tehát némi tapasztalatuk ezen a téren – ők a helyi szervezeteken keresztül juttatják el az adományokat a fejlődő régiókba, elsősorban oktatási intézményeket, közösségeket segítve.

A lap emlékeztet arra, hogy Nicholas Negroponte, az MIT munkatársa, egyben a projekt ötletgazdája éppen ebben látja a jelenlegi megoldások nagy hátrányát. A Red Hat által megrendezett találkozón a szakember nemrég arról beszélt, hogy az adományokat a gyermekek – akik az igazi célcsoport – nem érzik magukénak, mivel kizárólag az iskolákban, a tanítási idő alatt férnek hozzájuk. Ezért közvetlenül nekik kell eljuttatni a modern érába bevezetést nyújtó számítógépeket, és közvetítőként a kormányzatokat kell felhasználni, amelyek jól ismerik a helyi körülményeket.

Negroponte tehát továbbra is kitart gyermeke mellett, amely azonban már nem marad hű nevéhez, hiszen a tervezettnél némileg drágábban jelenik meg. Emlékezhetünk arra, hogy korábban az Intel is kifogást emelt a projekt ellen, igaz, ők technikai szempontok alapján károgtak, mondván, hogy egy primitív kurblis megoldás nem versenyezhet a teljes értékű PC-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik