Élet-Stílus

Drogba nélkül fordítottak az elefántok

Az eltiltás miatt a mérkőzést a kispadról végignéző Didier Drogba nélkül is 3:2-re győzött Henri Michel együttese a halálcsoport nyeretlen és már kiesett csapatainak a találkozóján. Az afrikaiak az egész mérkőzés alatt nyomasztó fölényben játszottak, de két borzalmas bakit követően a dél-szlávok szereztek kétgólos vezetést. A hatalmas elefántcsontparti fölénynek végül meglett a jutalma.

A mérkőzést az afrikaiak kezdték jobban, azonnal megszállták a szerbek térfelét, és sorban vezették a támadásaikat. Gól azonban a másik oldalon született. Egy felívelt labdát Zigic védője és a kapus is elnézte, így a hórihorgas csatárnak közelről az üresen tátongó kapuba kellett passzolnia.

Gyors szerb vezetés

A 17. percben egy komoly csapás érte a szerbeket: Mladen Krstajic egy becsúszást követően rosszul esett és nem tudta folytatni. Nem sokkal a délszláv csapat egyik kulcsjátékosának kiválása után másodszor is a szerb szurkolók örülhettek. Ismét egy felívelt labda, és ismét egy hajmeresztő afrikai hiba. Domoraud rosszul vette le a labdát, és tökéletesen hozta helyzetbe Ilic-et. A középpályás megköszönte az ajándékot és belőtte a másodikat.

Az afrikaiak akárcsak az első két meccsükön ismét hátrányba kerültek, de most sem adták fel, és tovább támadtak. Szinte minden helyzetből tüzeltek Michel játékosai, de nem voltak elég pontosak. A nagy mezőnyfölény végül a 37. percben hozta meg a szépítő gólt. Dudic teljesen egyértelműen kézzel nyúlt egy labdához a tizenhatoson belül. A jogos büntetőt a rossz irányba vetődő Jevric mellett Dindane belőtte, de ismételnie kellett: a csatár másodszorra is ugyanoda lőtt, és Jevric is maradt a jobb saroknál.

A félidő utolsó perceiben emberhátrányba kerültek a szerbek, miután a lesérült Krstajic helyére beállított Nadj összeszedte a második sárgáját.


Drogba nélkül fordítottak az elefántok 1

Hiába védekezett hõsiesen a szerb csapat (AP)

Vajon meddig bírják?

A szünet után sem változott a játék képe: a hatvanadik perctől egyre nyomasztóbb fölényben játszott az afrikai együttes. Sorban dolgozták ki a jobbnál-jobb helyzeteket, de hol Jevric, hol a kapufa mentett. Dindane kísérleténél a 67. percben azonban már nem volt menekvés. A csatár Keita beívelését okosan fejelte el Jevric mellett.

Szerbia-Montenegró innentől kezdve hősiesen védekezett, hogy a legalább az az egy pontocska meglegyen, de nem tudták kihúzni a hátralévő perceket. Dudic másodszor is kezezett a tizenhatoson belül, és a bíró sípja ismét megszólalt. A büntetőt a csereként beállt Bonaventura Kalou magabiztosan lőtte a jobb sarokba – ugyanoda ahová Dindane is már kétszer.

Az utolsó pillanatokban még Domoraud is beszedte a második figyelmeztetést, és a társak előtt pár pillanattal mehetett zuhanyozni.

Küzdelmes, izgalmas meccsen szépen búcsúzott Elefántcsontpart csapata, amely rendkívülien korszerű és játékos futballjával kivívta a semleges szurkolók szeretetét. A szerb-montenegrói csapat csalódottan térhet haza, miután egy árva pontot nem szereztek a halálcsoportban.

Elefántcsontpart-Szerbia és Montenegró 3-2 (1-2)
München, 66 ezer néző
Bíró: Marco Rodriguez
Gólok: Dindane (35.-11-esből, 67.), Kalou (85.-11-esből), illetve Zigic (10.), Ilic (20.)
Sárga lap: Keita (33.), Domoraud (41., 92.), Dindane (43.), illetve Nadj (17., 45+1.), Dudic (35.), Duljaj (37.), Gavrancic (57.)
Piros lap: Domoraud (92.), illetve Nadj (45+1.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik