Élet-Stílus

Eriksson és a svéd átok

Az A és B csoportban a keddi napon minden kérdés eldől. A mérkőzéseket egyszerre kezdik, hogy a csapatok ne tudjanak számolgatni a riválisok eredményét ismerve. A nap mérkőzésének az angol-svéd találkozó ígérkezik.

Németország-Ecuador 16 óra

A német válogatott szövetségi kapitánya már korábban elmondta, hogy a csoportelsőségre törekednek. Klinsmannéknak ehhez meg kell verniük Ecuador csapatát, amely ugyanannyi ponttal ám jobb gólaránnyal vezeti az A csoportot.

A németeknél egyelőre bizonytalan Christoph Metzelder játéka miután a védő kisebb sérülést szedett össze. Ettől függetlenül a legerősebb csapatát küldi pályára Klinsmann. A tréner nem pihenteti legnagyobb sztárját: a lengyelek ellen már besárgult Michael Ballack is ott lesz a kezdőtizenegyben. A középpályásnak azonban nagyon figyelnie kell, ha a dél-amerikai csapat ellen is figyelmeztetik Ballackot, akkor biztosan nem fog játszani a legjobb tizenhat között.

Claudio Suarezék is az A csoport első helyére pályáznak, hogy így elkerüljenek egy találkozót a nyolcaddöntőben az angolokkal. A dél-amerikai edző német kollegájával ellentétben több helyen is változtatni fog a kezdő csapatban, hiszen néhány játékos kisebb sérüléssel bajlódik.

Lengyelország-Costa Rica 16 óra

A csoport másik találkozóján a csalódást okozó lengyelek illetve a vártnál talán kicsit gyengébb közép-amerikaiak az első pontjaik megszerzéséért hajtanak. A továbbjutásra egyik válogatottnak sincsen már esélye, ám Pawel Janas illetve Alexandre Guimaraes együttese is a becsületéért fog küzdeni.

A lengyelek az első körben nem kis meglepetésre kikaptak Ecuadortól, majd a németek rohanták le őket. A Nationalelf ellen sokáig helytálltak Krzynowekék, ám miután tíz emberre fogyatkoztak, megpecsételődött a sorsuk.

Costa Rica az első meccsen ráijesztett a házigazdára, de végül Wanchope-ék négyet kaptak. A második Ecuador elleni találkozón már az első percektől kezdve nem volt esélyük: a dél-amerikaiak megszállták a középpályát, és nem hagyták kibontakozni a Ticókat.


Eriksson és a svéd átok 1

Még van esély (AP)

Paraguay-Trinidad és Tobago 21 óra

A B csoportban már nem ilyen egyszerű a helyzet: az egyik továbbjutó már meg van, de az angolok mögött a svédeknek és a trinidadi csapatnak is van esélye a legjobb 16 közé jutásra.

Paraguay nem szerzett még pontot, és gólt sem lőtt még, hacsak nem számítjuk annak Gamarra öngólját az angolok ellen. Az együttes mind a két eddigi meccsén jó játékot mutatott, és a B jelű kvartett két favoritja, csak egy góllal tudta verni Anibal Ruiz csapatát.

Trinidad és Tobago ellen meccs sem lesz sétagalopp, hiszen a kiscsapat némi szerencsével még továbbjuthat. A saját mérkőzésüket természetesen nyerniük kell, és abban reménykedhetnek Dwight Yorke-ék, hogy az angolok alaposan elverik Svédországot. Pontok tekintetében így behoznák a skandinávokat, akiknek azonban jobb a gólarányuk.

Anglia-Svédország 21 óra

Mindenképpen a nap rangadójának ígérkezik a B csoport másik mérkőzése. Az angolok 1968 óta képtelenek legyőzni Svédország válogatottját, ám most nagyon fogadkoznak, hogy egy svéd tréner irányításával sikerül végre megtörni az átkot.


Eriksson és a svéd átok 2

Zlatan nélkül a svédek (AP)

Az angolok már biztosan a legjobb 16 között vannak, papíron a svédek bejutása is biztosra vehető, de apró matematikai esélye van még a trinidadi csapatnak. Ljungbergéknek elég egy pontot szerezniük a csoport rangadóján és a két esélyes megy tovább.

Sven-Göran Eriksson a hírek szerint már a kezdőben szerepelteti Wayne Rooney-t, de az angoloknál hiányozhat Gary Neville, aki kisebb sérülést szedett össze. A svéd mester minden bizonnyal pihentetni fogja néhány olyan játékosát, akik már kaptak egy sárgalapot (Lampard, Gerrard és Crouch). „Ha nyernünk kéne a továbbjutáshoz mind a hármukat játszatnám, de mint mindenki tudja nem ez a helyzet” – nyilatkozta hétfőn Eriksson.

A svédeknél biztosan nem fog pályára lépni az egyik legnagyobb sztár. Zlatan Ibrahimovic a sérülése miatt lesz kénytelen kihagyni a mérkőzést. Támadásban feltehetően Marcus Allbäck játszik majd Henrik Larssonnal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik