Élet-Stílus

Szalmonellás az európai baromfiállomány ötöde

Európában a csirkeállománynak átlagosan az egyötöde fertőzött szalmonellával - tette közzé felmérésnek előzetes eredményeit az Európai Élelmiszer Hivatal (EFSA). A legrosszabb a helyzet Csehországban, a legkevésbé Finnország fertőzött.

Az EFSA szakértői 2004 októbere és 2005 szeptembere között 5000 európai baromfitelepet vizsgáltak meg, s megállapították: uniós szinten a tojó tyúkok állományának 20,3 százaléka fertőzött. Az átlag azonban nagy eltéréseket takar, a legrosszabb a helyzet Csehországban, ahol az állomány 62,5 százaléka fertőzött a szalmonellabaktérium valamelyik fajtájával, a második helyen Lengyelország áll, 55,9 százalékkal, a harmadik Spanyolország, 51,6 százalékkal.

A legjobb a helyzet Finnországban, ahol a fertőzött állatok aránya mindössze 0,4 százalék, a következő Dánia (1,2 százalék), Hollandia (7,9), Nagy-Britannia és Franciaország (8-8 százalék), Olaszország (8,1 százalék).

Az EFSA szakértői beszámoltak arról is, hogy a baromfitelepeken tavaly megszigorították az ellenőrzést, mivel Európában – de a világ számos más országában is – a tojás az emberi szalmonellás megbetegedések legfőbb forrása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik