Élet-Stílus

Klinsmann kockáztat

Jürgen Klinsmann, a házigazda német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya számára mindenképpen a csoportelsőség a cél a világbajnokságon, így az ecuadoriak elleni keddi ki-ki mérkőzésre csatasorba állítja Michael Ballackot is, aki ha sárga lapot kap, nem léphet pályára a nyolcaddöntőben.

Bár mindkét csapat bejutott a legjobb 16 közé, mégis óriási küzdelemre van kilátás, hiszen a találkozó vesztese valószínűleg az angolokkal kerül majd össze, amennyiben Beckhamék megnyerik a B csoportot.

“Ballacknak játszania kell! Azért azt mi is elmondjuk majd neki, hogy kerülje a fölösleges szabálytalanságokat” – nyilatkozta Joachim Löw, a Nationalelf másodedzője.

Az ecuadori csapatnak lesz egy nagy hiányzója, a mindkét csoportmérkőzésen gólt szerzett Carlos Tenorio kisebb bokasérülése miatt kihagyja az összecsapást. A támadót Ivan Kaviedes helyettesítheti, aki a Costa Rica elleni mérkőzésen csereként szintén eredményes volt.

Az előzetes összeállítások alapján úgy tűnik, a dél-amerikaiak is elsők szeretnének lenni a kvartettben, hiszen a kapitány Ivan Hurtado, a kapus Cristian Mora, a védő Ulises de la Cruz, valamint a középpályáról Edison Mendez és Castillo Segundo is úgy lép pályára a berlini Olimpiai Stadionban, hogy sárga lap esetén kihagyja a következő összecsapást. A döntetlen Ecuadornak kedvez, mivel jobb gólaránnyal rendelkezik, mint Németország.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik