Élet-Stílus

Több tízezer baromfit vizsgálnak Bács-Kiskunban

A június 11-én Szankon és Móricgáton talált, madárinfluenzával fertőzött szárnyasok miatt az eddig érintett hat településen kívül Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza és Kiskunfélegyháza külső területein is vizsgálják a szárnyasok egészségügyi állapotát - közölte Bács-Kiskun megye főállatorvosa.

Az uniós előírások értelmében a fertőzéssel érintett településektől három kilométerre védőzónát, tíz kilométerre pedig megfigyelési körzetet kell kialakítani, melyen belül az állatorvosi vizsgálat minden szárnyasra kiterjed – nyomatékosította Molnár Zoltán. Az átfogó vizsgálat során nem találtak betegségre utaló jeleket a megfigyelt zónában – hangsúlyozta a szakember.

A megfigyelési körzetbe eső Bugacon Vígh István hatósági állatorvos elmondta, hogy kedden és szerdán a hozzájuk tartozó 17 ezer hektárnyi terület valamennyi portáján elvégezték a szűrővizsgálatokat.

A munkába négy hatósági állatorvos is bekapcsolódott, akik Makóról, Hódmezővásárhelyről és Csanytelekről érkeztek. A szórtan lakott tanyavilágban egy-egy helyismerettel rendelkező kísérőt bocsátott rendelkezésükre az önkormányzat. Így mindössze két nap alatt minden háznál összeírták a baromfiállományt. Ez mintegy 70 ezer nagyüzemi, illetve háztáji körülmények között tartott baromfit jelent.

Az állatorvos elmondta, hogy a szűrés során figyelik a takarmányfogyasztást és az állatok viselkedését is. A bizonytalan, imbolygó járás, a nem koordinált mozgás, a takarmányfogyasztás visszaesése ugyanis már a hét napos lappangási idő alatt is megfigyelhető a megbetegedett állatoknál.

Az MTI tudósítója Kispál Józsefhez kísérte el a szűrést végző szakembereket, akinek a gazdaságában jelenleg 300 tömőliba van az ólban. A gazda elmondta, hogy 20 éve foglalkoznak baromfitartással. A libával párhuzamosan tömőkacsát is szoktak fogadni, de most családi okokból kihagytak egy turnust.

“Istennek hála!” – teszi hozzá az asszony. A libákat 17 napig szokták tömni. Mivel bizonytalan, hogy mikor kerülhetnek vágásra, a szárnyasok most úgynevezett kíméletes tömést kapnak. – Ez azt jelenti – magyarázza a gazda -, hogy a napi négy alkalom helyett csak háromszor tömünk. Így viszont az már biztos, hogy nem hozza a szokott eredményt az állomány.

Hogy valaki kompenzálja-e majd ezt az eredménykiesést, arról semmit sem tudunk. De a legnagyobb kérdés az, hogy lesz-e egyáltalán a közeli jövőben alapanyag, vagyis tömésre alkalmas jószág. Mi mindenesetre úgy döntöttünk, hogy befejezzük a baromfitartást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik