Élet-Stílus

Esélylatolgatás Bozsikkal

Az első csoportkörnek vége, szerdán az utolsó négy csapat is bemutatkozott – ám egyelőre még egyikük sem mutatott olyan formát, amely alapján joggal pályázhatna a világbajnoki címre. A felnőtt válogatott illetve az U17-esek mestere, Bozsik Péter és Both József szerint az első kör után nem lehet még messzemenő következtetéseket levonni.

A tornát megelőzően a FIFA világranglistáját vezető, címvédő brazil válogatottat tartották a szakemberek a legnagyobb esélyesnek. Rajtuk kívül a németeket, argentinokat, hollandokat, olaszokat, angolokat és a franciákat sorolták az esélyesek szűk köréhez. Az első körben mutatott produkció azonban a legtöbbjüknél elmaradt a várakozásoktól.

A magyar felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Bozsik Péter lapunknak elmondta, hogy az első mérkőzések alapján nem lehet még reálisan megtippelni a torna végeredményét. A pár hete kinevezett tréner szerint a brazilok annak ellenére torna legnagyobb esélyesei, hogy az első meccsen nem azt a játékot mutatták, amiért világszerte milliók rajonganak értük. Nem adták ki magukból a maximumot, és ez az összes többi nagycsapatról is elmondható. Hasonló véleményen van Both József, az U17-es korosztály legjobbjainak edzője: „Az első körben a csapatoknak nemcsak az ellenféllel kell megbirkózniuk, hanem szokniuk kell a világbajnokság légkörét.”

Brazília továbbra is a favorit

Bozsik és Both is a brazilokat tartja a torna favoritjának. A korosztályos csapat trénere a FigyelőNetnek elmondta: a brazil csapatban hatalmas sztárok játszanak, akik az elmúlt években megtanultak alázattal játszani, és zokszó nélkül szolgálják ki az együttest. Kreatív, improvizációra épülő játékuk nemcsak látványos, de eredményes is, ráadásul Both szerint még nagyon sok van bennük.

Az ötszörös világbajnok az első mérkőzésén legjobb felállásban lépett pályára, de csak kínkeservesen tudták 1:0-ra legyőzni a horvátokat. De az 1998-ban aranyérmes francia együttes debütálása még gyengébbre sikeredett. Az ő szereplésüket egyértelműen csalódásként jellemezte Bozsik. A gallok a hazai tornán még parádés játékkal 3:0-ra lemosták a selecaót, de nyolc évvel később Svájc ellen gólnélküli döntetlennél többre nem futotta. Zidane-ék teljesítménye a 2002-es csúfos vb-szereplést idézte. A távol-keleti vébén a francia válogatott úgy esett ki már a csoportkörben, hogy egyetlen egy gólt sem sikerült szerezniük. A szövetségi kapitány a hibát a stadion gyepszőnyegében kereste: Raymond Domenech szerint a gyors támadásaik túl sokszor akadtak el a stuttgarti stadion gyepén.


Esélylatolgatás Bozsikkal 1

Akárcsak Both József (Foci24)

Az olaszok mérkőzésén hosszú ideig az volt az ember érzése, hogy néhány funkciónárus és játékos fegyelmezetlensége hatással van a csapat teljesítményére. A bunda- és bíróbotrány ellenére Lippiék végül behúzták a három pontot a vb-újonc Ghána ellen. Bozsik szerint nem szabad alulbecsülni az olaszokat, akik az első meccsükön egy rendkívülien masszív és jól szervezett csapattal kerültek szembe.

Figóék magyarázkodhatnak

Egyenesen kínos volt a portugálok bemutatkozása: hamar megszerezték Figóék a vezetést, de ami ezután következett az egykori gyarmat Angola ellen, azt nagyon gyorsan el kell felejteni. A torna egyik titkos esélyese nem tudott mit kezdeni a vb-újonccal, amelynek a kapusa másfél éve önszorgalomból edz, mivel nincsen egyesülete. Az angolaiak „erejét” mutatja, hogy az idei Afrika Kupán már a csoportkörben elvéreztek. Minden bizonnyal ez a sors vár rájuk Németországban is. A portugálok ellen mindenesetre egy döntetlent legalább megérdemeltek volna a hősieses helytállásukért.


Esélylatolgatás Bozsikkal 2

Nagy szüksége van Angliának egy fitt Rooney-ra (AP)

Angliát a vébé első és idáig egyetlen öngólja mentette meg a blamázstól. Sven-Göran Erikssonnak is kellett magyarázkodnia a sajtószobában. A svéd tréner a hőséget tette felelőssé csapata gyenge teljesítményéért. A magyar szövetségi kapitány úgy véli, hogy megjósolhatatlan a további szereplésük. Jó hangzású nevek alkotják a keretet, a posztjukon a világ legjobbjai közé tartozó Steven Gerrard és Frank Lampard azonban még nem alkot ütőképes egységet a középpályán. Ráadásul a csatársorban gondjaik lehetnek, főleg akkor, ha Rooney a sérülése után nem lesz százszázalékos.

A hollandok is 1:0-ra nyertek az első meccsen. Arjen Robben találata azt jelentette, hogy megszerezték az oly fontos három pontot. Az eredmény mellett azonban mással nem lehetett megelégedve a fiatal szakvezető.

A spanyolok idén mire képesek?

A házigazda az első mérkőzésen gólzáporos győzelmet aratott, és a második mérkőzését is hozta a lengyelek ellen, de Klinsmann csapatának is sok tekintetben javulnia kell, hiszen az egyenes kieséses rendszerben már nem Costa Rica, Lengyelország vagy Paraguay lesz az ellenfél.


Esélylatolgatás Bozsikkal 3

A spanyolok lõtték az elsõ körben a németek mellett a legtöbb gólt (AP)

Már csak a spanyolok maradtak. Az ibériai csapatnak nem lesz nehéz dolga a csoportban, hiszen nem túl erős riválisokkal sorsolták össze. Raúlék az első meccsükön meggyőző játékot mutattak az ukránok ellen, és a torna legmagasabb győzelmét aratták Oleg Blohin titkos esélyesként kezelt válogatottja ellen. Bozsik szerint minden labda a „spanyoloknak pattant”, de kérdés, hogy meddig tart a szerencséjük. A statisztika alapján a spanyolok nem számítanak bajnokesélyesnek – a negyeddöntőnél tovább az elmúlt hatvan évben egyszer sem jutottak.

A favoritok közül a csehek oldották meg legsimábban az első feladatukat . Az USA ellen aratott 3:0-s győzelmük során a vébé talán legjobb teljesítményét nyújtották Karel Brückner legényei. Az esélyeiket csökkentheti, hogy feltehetően nem játszhat a tornán a legveszélyesebb csatárjuk Jan Koller, miután az első meccsen lesérült. Both szerint emiatt el is szálltak a csehek. A közép-európai csapat abban reménykedhet, hogy a szintén sérült Baros minél hamarabb játékra jelentkezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik