Élet-Stílus

Cigány-jazz az A38-on

Az A38 hajó gyomra egy este erejéig füstös, sokat látott, sárga falú jazzklubbá szellemült át, és habár a II. Budapest Cigány Fesztiválra ellátogatva vérbő ritmusokra számítottam, nem esett nehezemre a lágy zongora- és szaxofondallamokon, no meg a Duna vizén ringatózni.

Székek és körasztalok lepték el a hajó táncterét, hiszen kedd este a táncos lábak helyett a dallamok kapták a főszerepet. A II. Budapest Cigány Fesztivál programjához kapcsolódva igazi nagyszabású jazz-zongorista találkozó színhelye volt az A38. A házigazda Oláh Kálmán nagyszerű zenészeket és együtteseket hívott meg, és ahogy ígérte, a végén nagyszabású jam sessionbe torkollott a fellépők örömzenélése.

Bár a vérbő dallamok ezen az estén elmaradtak, látszott, hogy a színpadon megforduló zenészeknek a jazz is a zsigereikben van, csinálhattak hát akármit, a közönség jazzrajongó része lelkesen bólogatott és behunyt szemmel élvezte a koncertet az első sorokban, a lelkes műkedvelők pedig a hátsó sorokban beszélgettek. A néha talán túl lassú, melankolikus, inkább a beszélgetést aláfestő zeneként funkcionáló dallamok okozhatták, hogy a második- harmadik fellépő környékén némileg megfogyatkozott a nézők száma, de akik kitartottak, azok sem bánták meg.

Szakcsi Trió


A fellépők az este folyamán félóránként adták egymásnak a stafétabotot, sokan közülük több formációban is megfordultak, a formációkat pedig Oláh Kálmán konferálta fel. Színpadra lépett a Szakcsi Trió Szakcsi Lakatos Béla vezetésével, aki a magyar jazz egyik legnagyobb formátumú képviselője. A hatvanas években a gitáros Kovács Andor zenekarában kezdte pályafutását, és az igazi siker 1970-ben jött el, mikor Pege Aladár kvartettjével hatalmas sikert aratott Montreux-ben. Ez indította el nemzetközi karrierjét, melynek csúcsát a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a legendás GRP kiadónál megjelent négy szólóalbum jelenti. Az utóbbi időben figyelmét megosztja Új Magyar Gypsy Jazz nevű projektje, illetve a kortárs zene magyar nagyjainak tolmácsolása között, de mindezek mellett arra is jut ideje, hogy “klasszikus” jazzt játsszon, többek között néhány éve alakult formációjával, a Szakcsi Trióval.

Balázs József Trió


A soron következő Balázs József Trió fellépéséből külön kiemelést érdemel a még nem nagykorú, de annál zseniálisabb szaxofonos, Bolla Gábor, akinek színrelépését minden alkalommal tapssal jutalmazta a közönség. A trió vezetője Balázs József, a kitűnő dobos, Balázs Elemér öccse állandó tagja bátyja zenekarának is. Saját triójával kitűnő, virtuóz jazzt játszik, aminek hőfokát ezúttal a Bolla Quartet ifjú szaxofonosa emelte.


Ifj. Szakcsi Lakatos Béla Trió

A konferanszié mondandójában gyakran kihangsúlyozta a fellépők közt gyakori rokoni kötelékeket, erre az Ifj. Szakcsi Lakatos Béla Trió a legjobb példa. A triót rokoni szálak fűzik a korábbi két együtteshez, Ifj. Szakcsi Lakatos Béla édesapja nyomdokain járva bravúrosan zongorázik, a doboknál pedig a Balázs fivérek idősebb tagja, Balázs elemér ül. Az ifjabbik Szakcsi Lakatos Béláról köztudott, hogy hattól tizenhat éves koráig klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, majd a jazz zene mellett kötelezte el magát, így lett egyike a honi jazzélet legkiemelkedőbb zongoristáinak.


Trio Midnight

A Trio Midnight színre lépésekor az előző formációból csak Balázs Elemér maradt színpadon, őt egészítette ki Oláh Kálmán zongora-, és Egri János bőgőjátéka. A három zenész a dzsessztanszakot frissen elvégezve, 1990-ben alakította meg klasszikus mainstream jazzt játszó trióját. Igazi éltető közegük a jazzklubok hangulata, ők maguk is sokszor hangsúlyozzák a koncertezés fontosságát.


Szőke Nikoletta

Az utoljára színpadra lépő Szőke Nikoletta az idei év nagy meglepetése. A mindössze 22 éves énekesnő szinte az ismeretlenségből robbant be a nemzetközi jazzéletbe. Idén augusztusban a Montreux Jazz Festival énekversenyének nem csak az első díját ítélte neki a világnagyságokból álló zsűri, de a közönségdíjat is elnyerte. Finom, klasszikus akusztikus jazz, gyönyörű bluesok és balladák, ízig-vérig “fekete” hang.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik