Élet-Stílus

Online táblázatkezelő a Google-től

A korábban elhangzott cáfolatok ellenére mégis megszületni látszik az Office-csomag internetes riválisa: a keresőcég a napokban indítja útnak saját táblázatkezelőjét, amelyben a dokumentumok megosztására helyezik a hangsúlyt.

A vállalat hétfőn jelezte, hogy még a hét első felében elérhetővé teszi vadonatúj online táblázatkezelőjét, igaz, egyelőre csak korlátozott számú internetezőnek. A nyilatkozatok szerint a Google Labs részeként napvilágot látó megoldás nem lesz olyan szerteágazó és kifinomult, mint a Microsoft Excel szoftvere, de ingyenes alternatívaként jelenik meg, amely fejlesztői szerint nagy segítséget jelent majd a közös munkában.

„Teljes mértékben a megosztásra helyezzük a hangsúlyt” – jelentette ki Jonathan Rochelle, az alkalmazásért felelős termékmenedzser, aki egyelőre nem árult el bővebb információt arról, hogy pontosan hány felhasználó meghívását tervezik. A jelentkezés elméletileg ma indul a Google Labs oldalán, de könnyen előfordulhat, hogy csúszni fog az indulás. Az indoklás szerint a korlátozott számmal elsősorban a vállalat szervereinek túlzott leterhelését szeretnék elkerülni, de ugyanilyen fontos a korai hibák és kényelmetlenségek kiszűrése, mielőtt mindenki számára elérhetővé tennék a fejlesztést.

Azt a Google részéről is igyekeztek leszögezni, hogy az Excel .xls és a nyílt Comma Separated Value (.csv) formátumot ismerő internetes megoldás nem lesz annyira kényelmes, mint a hagyományos szoftverek. Példaként említették a grafikonok készítésének, illetve a jobb egérgombbal előhozható gyorsmenü hiányát, de véleményük szerint ezért kárpótol bennünket a dokumentumok gyors és egyszerű tárolásának, illetve megosztásának lehetősége. Ez utóbbi természetesen a Google rendszerén keresztül történik, vagyis az erre jogosultak mind hozzáférnek az adott állományhoz, nem kell külön továbbítanunk az adatokat. Igaz, ezt a megoldást sokan némi fenntartással kezelik, elsősorban a bizalmatlanság miatt, így a cégnek ezúttal is bizonyítania kell a nagyfokú biztonságot.

Nem ez az első próbálkozás részükről a területen, hiszen március elején felvásárolták a Writely.com szoftverét, aminek kapcsán rögtön megindultak a találgatások. Könnyen lehet, hogy a mostani bejelentés, a Google Spreadsheets is egy átfogó program része, amely az irodai területre történő belépést célozza meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik