Élet-Stílus

Bozóki: fel sem merült, hogy maradjak

Nem lenne elegáns, tehát fel sem merült bennem, hogy államtitkárként maradjak tovább ott, ahol korábban miniszter voltam – válaszolta Bozóki András a FigyelőNet kérdésére, hogy miért nem vállalta tovább a kulturális terület vezetését.

„A minisztériumok összevonása és az új oktatási-kulturális miniszter kinevezése Gyurcsány Ferenc döntése volt. Nem kérdeztek meg erről, de hiába is tették volna, hiszen egyértelmű volt, hogy így nem vállalom” – írta a leköszönő kultuszminiszter a kultura.hu oldalon kedd délután rendezett virtuális fogadóóráján. Hozzátette ugyanakkor, hogy a néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott, hosszú távra szóló kulturális stratégia egyes elemei bekerültek a kormányprogramba. Az pedig kötelező érvényű, s ez garantálhatja az utóbbi időben beindított – elsősorban a tömeg- és az alternatív kultúra erősítését előtérbe helyező – folyamatok továbbvitelét.

Bozóki András szerint jó lett volna, ha európai mintára megmaradt volna az önálló kulturális tárca, amelyhez hozzákapcsolhatók lettek volna a sport, a turisztika, az építészet és az egyházügy területei. Szerinte a most létrejövő megatárcában az oktatás ügye játssza majd a főszerepet.

Sok új dolgot sikerült elindítani


Bozóki a jó egyéves miniszterségéről azt írta, hogy nem volt könnyű időszak, viszont nagyon sok új dolgot tudtak elindítani. „Büszke vagyok a kulturális esélyegyenlőséget, közösség- és vidékfejlesztést célzó programjainkra (PANKKK, Tengertánc, Közkincs), beleértve, hogy egy vidéki város (Pécs) lehet Európa Kulturális Fővárosa, valamint a magyar kultúra sokszínűségét támogató döntéseinkre (befogadó színházak, klubok, Új Magyar Zenei Egyesület stb. támogatása). Sikerült előrelépnünk a kulturális diplomáciában, valamint megalkottuk a következő 15 évre szóló kulturális stratégiát.” Hozátette, hogy ugyanakkor lenne még mit finomítani például a kulturális finanszírozás területén, hogy a kulturális intézmények ne legyenek kiszolgáltatva a költségvetés változásainak.


Opera: a felelőtlen költekezésnek vége


Arra a kérdésre, hogy jó döntés volt-e Hegyi Árpád Jutocsát kinevezni az Operaház élére, Bozóki azt írta, „nem biztos, hogy jól döntöttem. Hegyi Árpád Jutocsa abba az irányba megy, amelyet a kormány elvár tőle. Takarékosabb, felelősebb gazdálkodást igyekszik megvalósítani, ami az operaházi reform alapfeltétele. A gond inkább az, hogy eddig nem sikerült a társulat legalább egy részét a reformok oldalára állítania. Pedig a reform azok érdekét szolgálja, akik az átlagosnál jobban teljesítenek. Nekik nincs félnivalójuk. A leépítés csak 10 százalék körüli, tehát a többség akár támogathatná is a reformot. Ehelyett látszólag mindenki a főigazgató ellen fordult. Pedig akkor sem lesz több pénz az Operára, ha más lesz a főigazgató. A következmények nélküli költekezésnek egyszer s mindenkorra vége.”

Eleg van az államigazgatásból


A leköszönő miniszter egyelőre hosszabb szabadságra megy, januártól viszont már újra a Közép-európai Egyetemen fog tanítani. Egyelőre elege van az államigazgatásból, a legrosszabb élményének e területen azt tartja, hogy mások háttérben születő döntéseinek indokát nem mindig ismerhette meg, de neki kellett tartania miattuk a hátát.

Arra a kérdésünkre, hogy érkezett-e megkeresés és vállalna-e valamilyen szakértői, tanácsadói szerepet a második Gyurcsány-kormányban, Bozóki azt írta, hogy „az államigazgatási munka egyelőre elég volt, de adott esetben tanácsadást – megfelelő területen – szívesen vállalnék.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik