Élet-Stílus

Van Basten: szuper csapatunk van!

Elégedett válogatottjával, egyenesen szuper játékosok csapataként aposztrofálja a holland nemzeti tizenegyet Marco van Basten szövetségi kapitány.

A valamikori játékos-legenda a legutóbbi Mexikó felett aratott 2-1-es győzelem után nyilatkozott a FIFA hivatalos honlapjának. „Ebből a mérkőzésből a legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy a játékosaink egy szuper csapatot alkotnak” – közölte van Basten.

A kapitány elégedetten adott hangot annak, hogy a csütörtöki meccsen tartalékcsapata remek teljesítményt nyújtva – 0-1-ről fordítva – jelezte: kész arra is, hogy akár kezdőként is számítsanak rájuk. „Ez rendkívül fontos a tovább fejlődésünkhöz” – tette hozzá az ex-csatárzseni, aki kiemelte a gólszerző John Heitinga és Ryan Babel lelkesedését.

A korábbi mérkőzéseken nem túl meggyőző játékot mutató hollandok mestere arról beszélt, hogy a felkészülés jelenlegi fázisában a lehető legfontosabb, hogy a fizikai erőnléten javítsanak, mert a második félidőkre általában alábbhagyott a csapat támadó lendülete.

Jelentések szerint a gárda legnagyobb sztárjai – Van Nistelrooij, Arjen Robben and Phillip Cocu – az edzéseken „megfeszített” szorgalommal igyekeznek biztosítani helyüket a kezdő csapatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik