Élet-Stílus

Invázióra készül a Porsche

Invázióra készül a Porsche 1

A Cayenne a legnépszerûbb (vezess.hu)




Invázióra készül a Porsche 2

Kínában a Porsche szép jövõt jósol a sportkocsiknak (vezess.hu)

Kínában egyelőre a gazdag autótulajdonosok gyakran fizetett sofőrökre bízzák nagy értékű Mercedesük, BMW-jük vezetését. A kínai Porsche-importőr ennek ellenére úgy látja, elérkezett az ideje annak, hogy a vagyonos emberek második, esetleg harmadik autóba fektessenek be nagyobb összeget.

Tavaly világszerte 91 219 darab Porsche talált gazdára, ebből mindössze 857 jutott a kínai piacra. Ez nem túl nagy szám, de nem szabad elfelejteni, hogy ez az adat az egy évvel korábbi mennyiség háromszorosa. Idén a Porsche már 1350 új sportkocsi értékesítését tervezi Kínában.

Kína drámai változásokon megy keresztül, gazdasága folyamatosan erősödik, így a Porsche is a legfontosabb fejlődési lehetőségek egyikeként tekint a kontinensnyi országra. Igaz, nincs könnyű dolguk, hiszen az ország hagyományosan nem számít a sportkocsik legnagyobb piacának.

Az új reklámkampány, amelynek keretében negyven szerencsésnek lehetősége nyílik egy tizenhat napig tartó úton kipróbálni a kocsikat, megpróbálja meggyőzni a potenciális vásárlókat arról, hogy a Porsche egy izgalmas sportkocsi. Más piacokon erről nem kell meggyőzni az embereket, de Kínában a Cayenne szabadidő-autó a legnépszerűbb, az összes eladott Porsche 80 százalékát ez a modell teszi ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik