Élet-Stílus

Befoltozta a Symantec a lyukakat

A Symantec elérhetővé tette azt a javítást, amely a pár napja felfedezett biztonsági kockázatot okozó programhibát orvosolja.

A néhány napja elismert biztonsági kockázatot jelentő programhibájának javítását tette elérhetővé a felhasználók számára a Symantec. A cég vállalati vírusvédelmi megoldásaiban mutatkozó biztonsági rést befoltozó javítást mind a Symantec AntiVirus Corporate Edition, mind a Symantec Client Security felhasználók számára megnyugtatóan rendezi a felmerült behatolási kockázatokat.

A szakértők által jelzett külső támadás lehetősége azonban csak akkor hárul el, ha a most kiadott frissítést a felhasználók a megfelelő alkalmazásokon lefuttatják. A Symantec szakemberei a javítás kiadásával egyidejűleg azt is bejelentették, hogy a backdoorprobléma egyetlen vállalatnak sem okozott nagyobb kellemetlenséget, a hackereknek ugyanis nem sikerült a sérülékenységet kihasználni.

A sebezhetőséget az eEye Digital Security jelentette be a múlt héten. A hiba egy távolról indítható támadást tehetett volna lehetővé, illetve szabad utat hagyott a támadóknak arra, hogy rosszindulatú kódokat futtathassanak a sebezhető számítógépeken. Mivel a Symantec szoftvereit széles körben használják, egy ilyen támadás jelentős pusztítást tudott volna okozni az interneten keresztül.

Egyes szakértők szerint a biztonsági rés olyan szintű volt a Symantec programjaiban, hogy a hackerek nem érezték kihívásnak a behatolást, és ezért nem is kockáztatták meg a felelősségre vonást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik