Élet-Stílus

Lemaradnak a VIP-vendégek a vébéről?

Stadionokon kívül maradhatnak a VIP-vendégek és a tiszteletjeggyel rendelkezők a vébén, ugyanis ezek a belépők nem névre szólóak. A szigorú biztonsági előírások azonban kötelezővé teszik valamennyi jegytulajdonos azonosítását és előzetes nyilvántartásba vételét.

A tiszteletjegyeket és VIP-belépőket a szervezőbizottság megbízásából a svájci iSE-Hospitality nevű cég küldte ki a díszvendégeknek, de nem készített nyilvántartást a kedvezményezettekről. “2004 tavaszán dolgoztuk ki a jegyeladás rendszerét, mindent pontosan rögzítettünk, számunkra érthetetlen, hogyan fordulhatott elő ez a mulasztás” – mondta a szervezőbizottság alelnöke.

Az iSE-Hospitality csak azt rögzítette, hogy melyik országban, mely cégek, illetve ügynökségek jutottak jegyhez. A belügyminisztérium közleménye szerint a sorsolásos játékokon jegyet nyerő drukkereket sem regisztrálták, ezért az ő bejutásuk sem garantált a mérkőzésekre, ha a belépőjükön nem szerepel a nevük és nem veszik fel sürgősen a kapcsolatot a rendezőkkel.

Az iSE-Hospitality 5600 vállalat részére küldött belépőket. A cég nem tartja magát hibásnak a kialakult helyzetért, képviselője annyit mondott, hogy egy hónapja kapott tájékoztatást arról, hogy név szerint kell rögzíteni a belépők tulajdonosait, erre azonban ekkor már nem volt lehetőség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik