Élet-Stílus

Csillaghegyi strand, az arborétumos

Ha létezik negatív marketing, akkor a Csillaghegyi strandot iskolában kéne tanítani. A harmadik kerületben a Pusztakúti út mellé épült strandot hosszú szakaszon négy méter magas téglakerítés övezi, és ennek még – ez később derül ki – örülnünk kell, mert az intézmény többi részén laktanyáknál már bevált elemes betonkerítést használtak rozsdás szögesdróttal. Ha találós kérdést tennénk fel, mi van a kerítés mögött, a börtöntől a kolostorig sokféle választ kaphatunk, a strand biztosan nem lesz köztük. Értjük a problémát, hogy a zajos úttól valahogy el kell szigetelődni, de a rút attól még rút marad.

Akkor viszont a bejárattal lehetett volna kicsit kiigazítani a képet, de erre sem került sor, a legjellegtelenebb portállal van dolgunk, egy üzemnek is különbet építenek. A pénztár, mint már Magyarországon megszokhattuk, egy ujjnyi vastagságú, öt helyen átlőtt hangszigetelő plexi mögé rejtett idősebb hölgyet takar, a plexin a földtől számított egyméteres magasságban kis kályhaszellőző méretű ablakkal, melyen keresztül a pénzügyek bonyolódnak, ahol a bankók és a jegyek gazdát cserélnek. Csillaghegy annyiban más, hogy itt a műanyag sötétített, és a kis ajtó csukva, ettől mindenkinek az az érzése támad, hogy a jegykiadás valamilyen okból szünetel. De nem, ha közel megyünk, feldereng a rokonszenves hölgy alakja. Általában is elmondható: az egész strand személyzete nagyon előzékeny, kedves, segítőkész, amit ugye, meg sem kéne jegyeznünk, csak hát másutt…

Fürdés díszletek között

Mivel összesen öt gépkocsi leállásához elegendő hely van a pénztár előtt, kijelenthetjük, hogy parkoló gyakorlatilag nem tartozik a strandhoz, a busz viszont pont szemben áll meg a bejárattal, és a HÉV megállója is nagyon közel. A kapun belépve, mintha színházi vagy filmgyári díszletek közé toppantunk volna. Két oldalt babakék vaskorlát szegélyezte lépcsősor fut fel egy párkányra, ahol a szintén kék kabinok fehér csempés falak közt sorakoznak. Az ajtókat alumíniumból szegecselték össze, mely jól állja az időjárás viszontagságait, csak a csavarok vannak vasból, azokat legyőzte a huszadik század.

A földszinti kabinok meggypiros csempével burkolt oszlopok között állnak – hasonló állapotban. Balra a bejárattól egy okkersárga színű, nyugdíjaskorú újságosstand vasváza látható újságok, magazinok, újságos nélkül. Szemben a kapuval ugyanazzal a meggypiros csempével kirakott víkendház, a felirattal: bemondás, értékőrzés, kölcsönzés. Mellette egy hasonló méretű víkendház bézs csempével orvosi szoba, még tovább kék csempés hideg vizes zuhanyzók állnak. Minden az előző rendszer szín- és ízlésvilágát idézi, csak az italautomaták bontják meg a rendszert.

Napozás a fűvészkertben

Emögött a díszlet mögött azonnal elkezdődik a hegy, meredeken kövezett út és lépcső fut fel az öltözőkhöz, be a fenyők és gesztenyék közé. A hatalmas parkot inkább nevezném botanikus kertnek, olyan látványos és gondozott, még bambusz is nő benne. Úgy tetszik, a fák, a bokrok, a virágok már ismerik egymást és a közöttük lévő tisztásokat, a békanyálas törpe tavat, a halával küzdő öregarcú kisfiú szobrát és az oroszlánon lovagoló kőkislányt.
Az egész a hegyoldalban helyezkedik el, teraszosan tisztásokat alakítottak ki, kis tereket, rózsalugasokat apró, most használaton kívüli bungalókkal. Ahogy egyre följebb haladunk a hegyoldalon, egyre szebb bungalókra lehet lelni. Akad szinte egészen üvegezett, másokat egy kiszögellésre építettek, sőt néhányat még tornáccal is elláttak, legfelül pedig budai luxuslakásra emlékeztető, de elemekből és olcsó anyagból épült modern házak állnak. Valamennyi használaton kívüli, akárcsak az egyik legszebb épület, az öltöző felső szintje. Omladozik és balesetveszélyes, ezért a földbe süllyesztett, alacsony födémű, pinceszerű félhomály hűvösében kell vetkőzni. Az öltöző hőmérsékletéről csak annyit, hogy mikor a szabadban huszonnyolc fokot mutatott a hőmérő, az öltözőben a személyzet cicanadrágban, meleg lábbeliben, pulóverben várta a vizes testtel mezítelenül érkezőket.

Még több strand…

… az FN Strandkörkép folyamatosan frissülő összeállításában >>>

Három medence: slussz

Három medence van. Egy régimódi, nem feszített huszonötös, keskeny úszós, mindössze négy sávval – ilyenfélét nagyon keveset látni manapság -, egy újabb építésű öszvérmedence, mely ötvenméteres, lépcsővel körbevett, egyik oldalán kiöblösödő, szökőkutas és egy kör alakú gyerekmedence, messze társaitól, fenn a fák között egy tisztás mellett: a béke szigete.

Az úszómedence mellett földbe süllyesztett százfokos szauna is található fapadokkal, hideg vizes zuhannyal. A szárazon limitált szórakozási lehetőségek közül válogathat a látogató, egy háló nélküli cement pingpongasztal és egy sakkasztal alkotják az alternatívát. A büfék és az éttermek átalakítás alatt, enni nem lehet, inni is csak automatákból. A természetet kedvelő gyerekekkel érkező családosoknak viszont igazi paradicsom a Csillaghegyi strand és a hozzátartozó park – csak el ne vesszen a gyerek a dzsungelben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik