Nem véletlenül nevezik az orgonát a hangszerek királynőjének. A hétfő esti koncerten – ahol négy egészen különböző technikájú, habitusú művész szólaltatta meg a hangszert – kiderült, hol finoman, tompán, visszhangszerűen képes megszólalni, hol bombaszerűen beremegteti az egész termet és persze a hallgatóság szívét is. Van, hogy trombita, van, hogy zongorahangon szólal meg, máskor egy egész zenekart helyettesít.
Az orgona nem egyszerű hangszer, hanem művészi építmény is. Nem véletlen, hogy igazi helye a templomokban van; a hatalmas, méltóságteljes terekben érvényesül jól a kiképzése. És persze a legjobb koncerttermekben, mint a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben
Regiszterek, sípok, manuálok
Az orgonák megalkotási gyakorlatában elsőként és egyben a világon egyedülállóan már a koncertterem építési stádiumában elkezdődhetett a megvalósítás. Az új hangszert 13 hónapig építette hatvan szakember, összesen 500 millió forintért. (A kivitelezést pályázat útján az Orgelbau-Mühleisen GmbH és a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. alkotta konzorcium nyerte.) A tíz hónapot igénybevevő intonációt követően megszólaló monumentális hangszer Magyarország legnagyobb – legkorszerűbb szerkezettel és hangképpel rendelkező – mechanikus csúszkaládás orgonája, mely méltán tart majd számot nemzetközi ismertségre. A 92 regiszteres, 5 manuálos orgona, 470 fasípot, 5028 ónsípot és 1214 nyelvsípot foglal magába. Az impozáns méretekre jellemző, hogy a legnagyobb sípok közel 5 mázsásak, a legkisebbek ceruzányi méretűek.
Áprilisban már a nagyközönség részvételével, úgynevezett beavató koncerteken „hangolták” az instrumentumot. Kikísérletezték, hogy kamarazenekar, hangszeres és énekes szólista, szimfonikus együttes felléptekor, milyen beállításokkal szól legszebben és az adott műveknek legmegfelelőbben az orgona. Hétfő este az orgonisták hazai „élcsapata”, Baróti István, Elekes Zsuzsa, Varnus Xavér és Fassang László már e tapasztalatok birtokában nyűgözte le a jórészt a hazai politikai, gazdasági, kulturális elitből álló közönséget.
A művészek hátát láttuk
Az ünnepi esten nem volt semmi beszéd, a hangverseny kezdetén a színpad alól, lepellel letakrva bújt elő a hangszer. Amint lehullt a lepel, először Elekes Zsuzsa, majd Baróti István játszott egy-egy Bach művet. A nagy Johann Sebastianra – főleg korai évében – elsősorban orgonistaként tekintettek kortársai, de ma is a legtöbb embernek az orgonáról Bach monumentális kompozíciói (elsősorban a D-moll toccata és fúga) jut eszébe.
Általában az orgonák további jellemzője, hogy nem látjuk az előadót. Templomokban valahol elbújva, csak sejtjük az előadóművész hollétét. A hangversenyszervezőknek sincs könnyű dolga, mert, ha a művész szembefordulna a közönséggel, akkor a hangszer eltakarná. Így a hétfői koncerten, az orgona billentyűzetét láthattuk, és egyben a művészek hátát. Ez kissé zavaró volt, viszont cserébe megfigyelhettük azt a különleges munkát, amit a művészek a lábpedálokkal művelnek. Ha kicsit elmerengtünk, olyan volt, mintha egy bábszínházban a figurák ropnák groteszk táncukat.
Az est következő és első vastapsot kiváltó darabja, Fassang László egészen kitűnő előadásában, Widor F-mol szimfóniájának allegro tétele volt. Itt a hangszer bemutatta a dinamikai képességének határait. Néha egészen halk, alig hallható, finom harmóniákat csalt elő belőle a művész, néha földbe döngölt és úgy remegett az egész koncertterem, mintha légkalapáccsal fúrtak volna a közelben. Ezt követően a könnyebb műfajban is bemutatkozott az új orgona: Webber Az Operaház fantomjából játszott Varnus Xavér egy fúvós zenekar támogatásával.
Zongorával, zenekarral
A szünet után a Baróti István által előadott, Liszt Ferenc B-A-C-H preludium és fugája után az est egyik csúcspontja következett. Az orgona mellé ezúttal egy hangversenyzongorát is toltak és a szokatlan hangszerduó (Fassang László és Prunyi Ilona keze alatt) egészen fantasztikus hangzásban szólaltatta meg a Rákóczi-indulót. A közönség dübörgő vastapssal jutalmazta e produkciót.
Az est utolsó zeneműve az erre az alkalomra írt HidasFrigyes orgonaverseny ősbemutatója volt, amelyet a Danubia Szimfonikus Zenekar és Varnus Xavér “vezetett elő”. Itt mintha kissé néha túl harsány lett volna a zenekarhoz képest az orgona, kicsit elnyomta a vonósokat, sőt olykor még a fúvósokat is. Az orgonaverseny ugyanakkor játékosságával, ötletességével így is lenyűgözte a közönséget. Jutalma természetesen újra a vastaps.
A Művészetek Palotája új büszkesége nyugodtan várhatja a júniusi első Nemzetközi Orgona Fesztivál európai orgonaművészeit: nem foganak csalódni.
