Élet-Stílus

Szinyei- és Munkácsy-képek keltek el Kieselbachnál

Kilencvenmillió forintért kelt el Szinyei Merse Pál, 70 millióért Munkácsy Mihály festménye a Kieselbach galéria pénteki árverésén, a Vígszínházban.

Az aukció legfontosabb képe, az Őszi színek már 1905-ben nemzetközi sikert aratott a velencei biennálén, még ugyanebben az évben kiállították a Nemzeti Szalonban, később az Ernst Múzeumban és a Nemzeti Szalon jubiláris tárlatán, és legutóbb 1948-ban, a Szépművészeti Múzeumban. 1964-ben még az eredeti, magántulajdonban lévő festmény alapján készülhetett a színes reprodukció Pataki Dénes Szinyei Albumához, a gyűjtő halála után azonban nyoma veszett a képnek. A közönség mégis ismerte, s Szinyei egyik legkedveltebb tájképeként tartotta nyilván, mivel a századforduló magyar képzőművészeti alkotásait műlapokon népszerűsítő Könyves Kálmán Műkiadó Rt. magas példányszámban, jó minőségű színes reprodukciót készített róla.

Ezek a nyomatok még ma is számos lakást díszítenek. Az új tulajdonos most az eredetiben gyönyörködhet, miután hosszas, telefonos licittel, a 45 millió forintos kikiáltási árnak éppen a duplájáért, 90 millió forintért sikerült megszereznie a tájfestő legreprezentatívabb alkotását.

Az árverés másik kiemelt képére, Munkácsy Mihály nagyméretű, kosztümös zsánerfestményére, a Társalgásra ugyancsak 45 millió forintról indult a licit. Az udvarlási jeleneten XIII. Lajos korabeli ruhákba öltözött szereplők láthatók egy ablak előtt, a Munkácsy-enteriőrökre jellemző finom fényhatásokkal megfestve.

Az 1888–89 körüli évekből származó, s a Magyar Királyi Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának 1930-as aukcióján elárverezett vászon igazi muzeális darab. Ezért is védte le a képet a kulturális kormányzat. A licitverseny ez esetben is telefonos vevők között folyt, s 70 millió forintnál ért véget.

A 233 tételt felsorakoztató aukciós kínálatból 113 tétel cserélt gazdát hétszámjegyű, ezen belül tizenhatszor 10 millió forint feletti összegért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik