Élet-Stílus

Oroszok tüntettek A Da Vinci-kód ellen

Ortodox orosz tüntetők demonstráltak csütörtökön, a Da Vinci-kód című film oroszországi bemutatójának napján az alkotás ellen. Véleményük szerint a mozi sérti a keresztényeket.

Az orosz ortodox egyház veszedelmes provokációnak nevezte a filmet. Csütörtök este mintegy tizenöt pravoszláv egyesületi aktivista demonstrált a moszkvai Puskin-mozi előtt, imádkozva azok lelki üdvéért, akik megtekintették a premiert. A bolgár ortodox egyház bejelentette, hogy követelni fogja a “szentségtörő” és “ártalmas” alkotás betiltását. Bulgáriában pénteken lesz a premier.

A keresztény egyházak vezetői és több politikus szerte a világban arra panaszkodtak, hogy a film – amelynek egyik alaptétele szerint Jézus feleségül vette Mária Magdolnát – elfordítja vallásuktól az embereket.

Lengyelországban két szenátor követelte az igazságügyi minisztériumtól az általuk a lengyel alkotmány megsértésének és a vallási érzelmek meggyalázásának tekintett film forgalmazásának a betiltását. Nagy-Britanniában a katolikus egyház egyes képviselői hazugnak és csalárdnak ítélték az alkotást, és azt kérték, hogy vetítése előtt “figyelmeztessék” a nézőket. Párizsban mintegy kétszázan tüntettek egy mozi előtt, egy “valóságos keresztényellenes gúnyiratnak” kikiáltva a filmet.

Az Egyesült Államokban vallási csoportok egyhangúlag a film bojkottjára szólítottak fel, mert az szerintük rágalmazza a kereszténységet és a zsidó vallást, és nem más, mint “egy halom szemét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik