Amikor a kutatóknak először sikerült „átlátniuk” a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak sűrűn légkörén, hatalmas kiterjedésű sötét foltot figyeltek meg. A kutatók arra gyanakodtak, hogy egy folyékony metánból álló óceánra bukkantak. Viszont a Cassini-űrszonda által készített legutóbbi felvétel elemzésekor csalatkozniuk kellett, ugyanis a folyékony metán helyett homokdűnék borítják az adott területet.
Mintegy 150 méter magas és több száz kilométer hosszú dűnék uralják a Titán egyenlítő környéki területét. Úgynevezett hosszanti dűnékről van szó, amelyek igen hasonlatosak a namíbiai, szaharai, az Ausztrália nagy részén, illetve az Arab-félszigeten találhatókhoz.
„A felfedezés nagy meglepetést okozott” – nyilatkozta a hírügynökségeknek Ralph Lorenz, az amerikai Arisonai Egyetem munkatársa. „Nem gondoltuk, hogy a Titánon elegendő szél van a dűneképződéshez, főleg, hogy a gravitáció mintegy hetvenszer kisebb, mint a Földön. Így a szelet tulajdonképpen a napból származó hőenergia hajtja, ami viszont csak ezredrésze annak az energiának, ami a Föld felszínére jut.”
Lágy fuvallat vagy erős szél?
Ahogyan a Hold gravitációja a Föld óceánjaiban árapályjelenséget idéz elő, a Szaturnusz gravitációja hasonlóan hat a Titán légkörére. „Árapályszelek” a Földünkön is jelen vannak, de olyan kicsik, hogy csak nagyon érzékeny műszerekkel mérhetők. Úgy tűnik, hogy a Titánon uralkodó szél viszont elegendő ahhoz, hogy felkapja a kis homokszemcséket” – állítják a Science tudományos lap legfrissebb számában megjelent cikk szerzői.
A Titán dűneképző szele csak alig másfél kilométeres óránkénti sebességgel fúj. Földi viszonylatban ez legfeljebb kellemes szellőnek tűnne, éppen ezért meglepő a dűneképződés jelensége. A jelenség tulajdonképpen a Titánon lévő igen kis gravitáció és sűrű légkör miatt lehetséges, ami felerősíti a szél amúgy gyenge hatását.
Az egy irányból fújó szél és a Szaturnusz gravitációja miatti árapályjelenség hatására fellépő légmozgás miatt a dűnék enyhén íveltek. A Titánon dűnék csak az egyenlítő környékén találhatóak. Bár attól északra is megfigyeltek hasonló vonalas formákat, de a szakértők szerint azok túl kicsik ahhoz, hogy dűnék legyenek, valószínűleg csak homokfodrokról van szó.
Arra a kérdésre, hogy miért csak az egyenlítő térségében képződnek dűnék, a kutatók szerint az ad magyarázatot, hogy a Titánon, az egyenlítő közelében összefújnak a szelek, és ennek hatására ott halmozódik fel a legtöbb homok, míg a magasabb szélességekre már jóval kevesebb jut. Ez utóbbi területeken ráadásul a gyakori metánesők túl nedvessé teszik a felszínt ahhoz, hogy dűne képződhessen rajtuk.
A homokszemcsék eredete és összetétele még rejtély
A Titánon elég hideg van ahhoz, hogy összecementálódott jég vagy fagyott szénhidrogénszemcsék, vagy akár a kettő ötvözete alakulhasson ki – vélik a szakértők. A feltételezések szerint a „homokszemcsék” a metánlégkörből csapódnak ki. Más elméletek szerint viszont a földi homokhoz hasonlóan, vagyis felszíni erózióval keletkeznek.
Az viszont biztos, hogy egy friss homokfelszínről van szó, vagyis ezek a dűnék ma is folyamatosan alakulnak, ezzel egy mozgalmas, „élő” felszínt kölcsönöznek az élettelennek hitt Titánnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
