Élet-Stílus

A csapat sztárja: Francesco Totti

Francesco Totti
Születési idő: 1976.09.27.
Születési hely: Róma
Magasság/súly: 180 cm/82 kg
Poszt: középpálya
Mezszám: 10
Válogatottság/gólok: 49/6
Klubja: AS Róma
Korábbi klubjai: –
Első válogatott meccs: 1998.10.10. Svájc

Francesco Totti alaposan ráijesztett az olaszokra, amikor még februárban egy bajnoki mérkőzésen eltörte a bokáját. Sokáig kétséges volt, hogy részt vehet-e egyáltalán a németországi tornán a zseniális középpályás, de a dolgok jelenlegi állása szerint már az olaszok első meccsén is magára húzhatja a címeres mezt.

Pályafutását annál a csapatnál kezdte, ahol jelenleg is futballozik. Totti egyike azon kevés játékosoknak, akik bármilyen kecsegtető ajánlatot kaptak, hűek maradtak az egyesülethez. Totti az AS Roma korosztályos csapataiban kezdte a játékot, amivel a saját bevallása szerint az álma teljesült. Az AC Milan is már egészen fiatalon meg akarta szerezni, de Totti inkább maradt kedvenc klubjánál. 1993 márciusában debütált a nagy csapatban, és rövid idő alatt sikerült törzshelyet kiharcolnia a fővárosiaknál. A korosztályos válogatottakkal már rendszeresen szerepel, 1995-ben ezüstérmes az U18-as Európa-bajnokságon, egy évvel később pedig már az U21-esekkel az aranyérmet is begyűjti.

A 2000-es felnőtt Eb-n már kerettag, sőt két gólt is szerez a tornán, amelynek döntőjében kikapnak a franciáktól. Két évvel később csalódást okoznak a vb-n, már a nyolcaddöntőben kikapnak a koreaiaktól; sokak szerint enyhén lejtett a hazai pálya. A portugál Eb-n az olaszok, és személy szerint Totti elképzelései sem valósultak meg. A Dánia elleni meccsen leköpte egyik ellenfelét a középpályás, amiért eltiltották. Legközelebb az elődöntőben léphetett volna pályára, de a társak nem jutottak el odáig.

Totti klubszinten is remekel, aki ugyan komoly trófeát idáig nem gyűjthetett be, ám ez annak is betudható, hogy a két nagy rivális (Juventus, AC Milan) mellett nem sok babér terem jelenleg Olaszországban a többi klubnak. 2000-ben illetve 2003-ban Olaszországban az év játékosának választották. A csapat kulcsfontosságú játékosa, társait remekül hozza helyzetbe, és azonnal megérződik, ha valamilyen okból hiányzik a csapatból. Emellett a közeli illetve távoli szabadrúgásai egyaránt életveszélyesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik