Élet-Stílus

Nem lesz meglepetés a szerb keretben

Bár csak a határidő lejártakor, azaz május 15-én jelöli ki 23 fős világbajnoki keretét Ilija Petkovic, a szerb-montenegrói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, azt már most elárulta, hogy nagy meglepetésekre nem kell tőle számítani.

“Nem készülök váratlan húzásokkal. Körülbelül ugyanazokat a játékosokat hívom meg, akik a selejtezők során kiharcolták a részvétel jogát. Azt hiszem, ezt meg is érdemlik, és továbbra is bízom bennük” – mondta az egyik helyi rádiónak a szakember.

Szerbia és Montenegró úgy nyerte meg kvalifikációs csoportját, hogy hatszor győzött, négyszer pedig döntetlent játszott, s 16 rúgott gól mellett mindössze egyet kapott.

A június 9-én kezdődő vb első szakaszában Hollandiával, Argentínával és Elefántcsontparttal játszik majd a csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik