Élet-Stílus

Samsung chipek lesznek az új iPodokban

A Samsung bejelentette, hogy az Apple az ő mp3-lejátszó chipjüket kívánja alkalmazni iPodjaiban. A döntés értelmében az iPod eddigi beszállítója, a PortalPlayer, úgy tűnik, elveszítette legnagyobb megrendelőjét.

A Samsung egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy cége megnyerte az újgenerációs iPodokért folytatott chipversenyt. Az óriáscégnek emellett – más gyártókkal közösen – sikerült megkaparintania a lejátszó NAND flash-memória-üzletét is – írja az EE Times. Ha a hír igaz, akkor a Samung teljesen kiütötte a nyeregből a korábbi iPod-beszállítócéget.

A PortalPlayer chipje a kezdetektől megtalálható volt az Apple sikertermékében. A chipgyártó részvényei valóságos mélyrepülésbe kezdtek, amikor kiderült, hogy az Apple nem tart igényt hamarosan elkészülő PP5021 médiprocesszoraikra, és helyettük a Samsung megoldását alkalmazza majd – közölte a MacRumors.com.

Az elemzők szerint az esélyesek között a hét közepéig még olyan óriáscégek voltak jelen, mint a SigmaTel, az Actions vagy az LSI Logic. Azonban a szerdai SEMI Strategic Business Conference elnevezésű üzleti csúcstalálkozón a Samsung elárulta, hogy ők nyerték a versenyt. „Tudom, hogy a PortalPlayer el fog bukni, és azt is, hogy mi nyertünk” – összegezte Jon Kang, a Samsung Semiconductor technikai-marketing csoportjának vezető-alelnöke. Kang „PortalPlayer-verőnek” nevezte cége új chipjét, amely az ARM Holdings 32 bites technológiáján alapszik.

„Már régóta dolgozunk együtt az Apple-lel, hatalmas győzelem ez a számunkra” – összegezte a fejleményeket az alelnök a beszéde után adott villáminterjújában, majd hozzátette, hogy a Samsung szállítja majd az iPodokba szánt NAND flash-memóriák nagy részét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik