Élet-Stílus

A Microsoft-csata folytatódik

Az amerikai bíróságok elutasították a szoftvercég azon kérelmét, amellyel a konkurens cégek dokumentumainak átadását szerették volna elérni, mivel szerintük ezzel csak az Európai Bizottság álláspontját szerették volna aláásni.

A Reuters tudósítása szerint sikertelen maradt a Microsoft azon kísérlete, hogy a rivális amerikai vállalatok anyagainak megnyitásával erősítse saját pozícióját az Európai Bizottság elleni vitában. A napokban a bostoni bíróság a Novell dokumentumaival kapcsolatos kérelmet zúzta szét, követve azt a márciusi kaliforniai döntést, amely a Sun és az Oracle vonatkozásában jelentett megálljt a redmondi cég törekvéseinek.

„A Microsoft szándékának ráerőltetése a Novellre az Európai Közösség hatályos jogszabályainak megkerülését és aláásását jelentette volna, amelyek a harmadik féltől származó dokumentumok bevonását szabályozzák” – áll a bíróság 12 oldalas ítéletében. Ezzel gyakorlatilag élesen elutasították a szoftvercég azon kérelmét, amely az érintett cégek anyagainak átadására vonatkozott. Ezt Redmond eredetileg az Európai Bizottságon keresztül szerette volna elérni, ám az elutasítás után közvetlenül az amerikai bíróságokhoz fordult.

Azt vetették a testület szemére, hogy nem biztosított hozzáférést az igényelt anyagokhoz, amelyek pedig véleményük szerint elengedhetetlenek a védelem megalapozásához. Ugyancsak fájó pont volt a számukra, hogy a függetlenként bevont szakértő súlyos kritikával illette a szerverprotokollok és a Windows operációs rendszerrel kapcsolatban benyújtott terjedelmes dokumentációt.

A Microsoft elsősorban a bizottság és a már korábban ellenféllé váló amerikai vállalatok közötti kapcsolatot szerette volna közelebbről szemügyre venni, és elérni, hogy számára is hozzáférhetővé váljon a másik tábor belső kommunikációja. Az érintettek között ott van az IBM, a Sun, az Oracle és a Novell – az eddigi döntésekkel utóbbi három kiesett, az IBM ügyében pedig a New York-i bíróság később hozza meg döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik