Élet-Stílus

Táncfórum Budapesten

Táncfórum No.6 címmel programsorozatot rendez a tánc világnapja alkalmából a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége április 27-től Budapesten – közölték a szervezők.

A tánc világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünneplik szerte a világon. A május 5-ig tartó budapesti eseményen felnőtteknek és gyermekeknek szóló előadások egyaránt szerepelnek, a bemutatóknak a Várszínház és a Művészetek Palotája ad otthont. A gyerekeket a Budapest Táncszínház Alice Csodaországban, és a Budapest Táncegyüttes Csipkerózsika című előadása várja.

A hatodik alkalommal megrendezendő fesztiválon mutatja be “Fekete-piros…tánc” című új darabját a Budapest Táncegyüttes – Honvéd Táncszínház, fellép Tavaszi áldozat című produkciójával a Győri Balett, és először mutatkozik be Magyarországon az Egyesült Államokból érkező Merce Cunningham Dance Company.

A tánc világnapján ünnepi műsorral lép a közönség elé a Debreceni Balett és a Pécsi Balett.

A gála keretében adják át a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjait, köztük az életmű-díjat, az évad legjobb férfi, illetve női táncosának járó elismerést, valamint “A táncművészetért” elnevezésű kitüntetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik