Élet-Stílus

Yonderboi-lemez élőben az A 38-on

Szerda este mutatta be Yonderboi második Splendid Isolation című lemezét az A38 hajón egy szűkebb körű fellépés keretein belül. A hazai koncertre jó néhány külföldi fellépést követően került sor.

Az LP sikerét jelzi, hogy a rajongók és a szakma is elismerte, kiérdemelte az év hazai dance vagy elektro albumnak járó Fonogram-díjat. Az öt ével ezelőtti album, a címét Kosztolányitól kölcsönző Shallow and Profoundra egyfajta ábrándozós, dzsesszes, easy listeninges hangulatvilág volt jellemző. Az új korong szakított az első hangzásvilágával, tökéletes keveréke a trip hop, hip hop, ambient és R & B stílusoknak valamint megfigyelhető az erőteljes gitárjelenlét is.

A kicsit több mint egy órás koncert során élő zenekarral, dobossal, két gitárossal, billentyűssel, dj-vel és két énekessel lépett színpadra a fiatal zenész. A performance tökéletes volt, az embert azt gondolná, hogy a stúdióban felvett albumot hallgatja. A zenészek mögé a vásznon éppen mindig az aktuális, érzelmekkel teli zeneszámhoz illeszkedő vetített képek mentek. A People always talk about the weather című sláger alatt például különböző tévék időjárásbejelentései voltak összevágva, és különböző felhőmintázatok cikáztak az égen.

Azt hinnénk, hogy az elvileg elektronikus alapokon nyugvó zenét nem lehet átültetni különböző hangszerekre és élőben előadni. És mégis! Yonderboi tökéletesen hozza a lemez hangzását, átdolgozva gitárra és dobra. A hatás nem marad el, a közel 600 ember szinte egy ütemre bólogatva táncolta és hallgatta végig a koncertet. Sajnos a közönség alig volt mobil, kevesen táncoltak, ám mégis kellemesen bizsergető érzéssel töltött el, hogy a közönség kétszer tapsolta vissza a hazai elektronikus zene legfiatalabb tehetségét, illetve az, hogy együtt bólogathattam kedvenc magyar előadómmal a legjobb számokra.

A Splendid Isolation érdekessége, hogy míg az első albumon még találkozhattunk magyar szöveggel, versrészlettel, addig az újból ez teljesen kimarad és kizárólag angolul énekelnek. A lemez mélysége nem marad el az előzőtől, felfedezhető benne az egész érzelmi paletta, a kétségek, a gondok és impressziók, a társadalom, a szeretet, a háború, a művészet nagy kérdései. A művész ebben is kicsit felnőtté vált, az előző LP „elvarázsolt”, mély emóciókkal tűzdelt hangulatvilága megkomolyodott.

Az új album munkálatainál olyan közreműködők segítették az 1980-ban született Yonderboi-t, mint a holland sztárproducer, a A Little Less Conversation című remixel hatalmas sikert arató Junkie XL, a Legendary Pink Dots-ból ismerős Edward Ka-Spel, a Heaven Street Seven-es Szűcs Krisztián, valamint az Amber Smith énekese, Poniklo Imre.

Yonderboi már az előző albumával is Európa, sőt világszerte ismert lett. A néhány hónapja megjelent korong egyik dala, a Badly Broken Butterfly-t egy amerikai sorozat, a CSI:Miami (Miami Helyszínelők) betétdalának választották. A sorozatot az Egyesült Államokban több mint 15 millió követi figyelemmel.
Ezzel Yonderboi olyan előadók mellé került, mint a Radiohead, a Depeche Mode, a New Order, a Goldfrapp, Ian Brown, a U2 vagy a Massive Attack, akik szintén már hozzájárultak egy-egy betétdallal a sorozathoz.

Ezzel szinte egy időben került be az MTV Europe klipforgatagába a Were You Thinking Of Me című nóta, mely olyan zenekarok és előadók klipjeivel került egy kategóriába, mint Beck, a Sugababes, a GreenDay, Beyonce feat. Slim Thug vagy a The Darkness.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik