Élet-Stílus

Munkaügyi bíróság előtt a Suzuki

A tatabányai munkaügyi bíróság nyolc nap múlva hirdeti ki, hogy megsértette-e a Suzuki Rt. a szakszervezetre vonatkozó szabályokat.

A munkaügyi bíróság kedden háromórás meghallgatáson tárgyalta Tatabányán a Liga Szakszervezetek beadványát, amelyben a szakszervezeti alapjogok megsértének megállapítását kérte.

A peren kívüli meghallgatás előtt a Liga elnöke, aki személyesen látta el a szervezet képviseletét, az MTI-nek elmondta: a Liga azért fordult a munkaügyi bírósághoz, mert a Suzuki nem biztosított helyet a szakszervezet működéséhez, és megtagadta az érdekében eljáró szakértők belépését az üzem területére. A Suzuki magatartása miatt kellett a Liga tagszervezetének a gyár előtt egy bérelt buszban megalakulni – emlékeztetett a kifogás benyújtásának előzményeire Gaskó István.

A Suzuki képviselője elmondta: a jogszabályok értelmében érdekképviseleti tevékenységet csak munkaidőn kívül folytathat a szakszervezet, és munkaidőn kívül a gyárban nem létezik olyan helyiség, ahol erre lehetőség van, illetve a megjelölt időponton kívül minden terem ki van használva. Az ebédlőt a konyhát üzemeltető cég használja, afölött a Suzuki nem rendelkezhet – tette hozzá.

A kifogás másik eleme az volt, hogy a gyár területére nem engedték be a szakszervezet érdekében eljáró, a gyárral munkaviszonyban nem lévő szakértőket – fejtette ki Gaskó István. Véleménye szerint, ha a szakszervezet bejelenti, hogy a bebocsátást kérő személyek az érdekképviselet érdekében érkeznek, akkor a munkáltató nem vizsgálhatja, miként valósul meg a tevékenység, és nem tagadhatja meg a belépést.

A Suzuki képviselője szerint joguk van megkérdezni az érdekvédelmi munka mibenlétét. Arról, hogy miért nem léphettek be az üzem területére az alakuló taggyűlés résztvevői, a Suzuki képviselője ezt mondta: “a belépést nem tiltottuk meg, azt mondtuk, mivel nem lesz taggyűlés, a belépés ebből a célból szükségtelen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik