Élet-Stílus

Mégsem képviseli Magyarországot a borhamisító cég

A március 26-i nemzetközi borseregszemlén mégsem vehet részt a korábban borhamisításért megbüntetett Szigetvin Kht.

A Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum (AMC) Kht. az Országos Borminősítő Intézet március 17-i, a Magyar Közlönyben közétett – borhamisítás címén kirótt – büntetésére hivatkozva nem engedélyezi, hogy a borhamisítás gyanújába keveredett magyar borászati vállalat megjelenjen a Kht. által a német ProWein kiállításon szervezett magyar nemzeti standon – áll az AMC szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Múlt hét pénteken a Világgazdaság írására hivatkozva a FigyelőNet is megírta, hogy az Országos Borminősítő Intézet (OBI) a szigetcsépi Szigetvin Kft.-t 9,8 millió forintos minőségvédelmi bírsággal sújtotta, mert hamisított bort állított elő, és azt forgalomba hozatali szándékkal birtokolta. Ennek ellenére a cég szerepelt a német rendezvényre utazó vállalkozások listáján. Szakértők szerint a hamisítás ellen küzdő borgazdaság számára hátrányos lehet, ha a vétkesnek minősített társaság is képviseltetheti magát a magyar borászatokat népszerűsítő düsseldorfi standon.

Az AMC a düsseldorfi kiállításra 20 millió forintot fordít, amellyel húsz borászati cég megjelenését finanszírozza. A centrum saját forrásaiból az idén 80-90 milliót költ bormarketingre, így e célra 720 milliós éves keretének 12-13 százalékát szánja. További összegek egyelőre nem bővítik a forrásokat, mert a borászok nem hajlandók leróni a bormarketingre is felhasználható, 8 forintos literenkénti forgalomba hozatali járulékot az FVM-mel folyó elosztási és fizetéstechnikai viták miatt.

A március 26-án nyitó nemzetközi borseregszemlén történő nemzeti bemutatkozás célja, hogy a magyar bor népszerűségét emelje, hazánk borimázsát pozitívan befolyásolja. Az FVM AMC Kht. a magyar bor iránti elkötelezettségéből és a fenti célok elérése érdekében nem teszi lehetővé, hogy a standon olyan borok is bemutatásra kerülhessenek, amelyek megkérdőjelezhetik a magyar borok minőségi színvonalát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik