Élet-Stílus

Holdfogyatkozás lesz kedden éjjel

Kedden éjjel telihold és félárnyékos holdfogyatkozás figyelhető meg Európából, így Magyarország területéről.

Március 14-én éjféltájban nagyfokú, de csak félárnyékos holdfogyatkozás látszik Európából, Afrikából, a Közel-Keletről és Ázsia nyugati széléből. A fogyatkozás magyar idő szerint 22 óra 21 perckor kezdődik, és 15-én hajnali 3 óra 13 perckor ér véget. Mivel azonban a félárnyékos fogyatkozás egyáltalán nem olyan látványos jelenség, mint a teljes holdfogyatkozás, csak az esemény középső része élvezhető szabad szemmel. A maximális fogyatkozás akkor következik be, amikor a Hold legközelebb lesz a Föld teljes árnyékához.

A fogyatkozás maximuma március 15-én 0 óra 47 perckor lesz: az ezt megelőző és követő fél órában lesz jól látható, hogy valami történik a Holddal. Konkrétan egy halvány, de jól észrevehető barnás homály borul majd a Hold déli, illetve északi peremére.

Árnyék, félárnyék

Holdfogyatkozás mindig teliholdkor következik be, és csakis akkor, ha a Hold áthalad a Föld árnyékának valamely részén. Az árnyékot két, kúp formájú rész alkotja, melyből az egyik a másik belsejében helyezkedik el. A külső vagy félárnyék (penumbrális árnyék) az a zóna, ahol a Föld útját állja a Nap sugarainak, hogy elérjék a Holdat – de nem a teljes napkorongról! Ezzel ellentétben, a belső vagy umbrális árnyék az a terület, ahol a Föld minden közvetlen napsugarat megakadályoz a Hold elérésében.

A csillagászok a holdfogyatkozás három alapvető típusát különböztetik meg. Teljes fogyatkozásnál a Hold teljes egészében belemerül a Föld umbrájába, kísérőnk ekkor fantasztikus vöröses árnyalatokban pompázhat.

Részleges holdfogyatkozáskor a Hold korongja csak részben hatol be a teljes árnyék kúpjába.

A harmadik, kevésbé látványos típus a héten bekövetkező félárnyékos holdfogyatkozás. Ilyenkor a Hold csak a belső sötét árnyékot körülölelő félárnyékon (penumbrán) halad át anélkül, hogy a belsőt érintené. Mivel ez az árnyék sokkalta halványabb, mint a központi, a fogyatkozás sem annyira feltűnő.

Miért nincs minden hónapban holdfogyatkozás?

Mitől függ, hogy milyen típusú holdfogyatkozás következik be? Miért nem következik be mindig látványos teljes fogyatkozás? Ennek oka, hogy a Hold Föld körüli pályája 5 fokkal hajlik a Föld Nap körüli pályájához képest. Ez azt jelenti, hogy a Hold ideje nagy részét vagy a Föld keringési síkja alatt, vagy fölötte tölti.

Márpedig a Föld Nap körüli keringési síkja kiemelt fontossággal bír, hiszen a Föld árnyéka is pontosan ebben a síkban nyúlik el. A legtöbb telihold során a Hold a Föld árnyékkúpja alatt vagy felett halad el – azaz nem lesz fogyatkozás. De évi egy-három alkalommal a Hold keresztezheti vagy a Föld félárnyékának vagy a teljes árnyékának valamely részét, ezáltal bekövetkezhet félárnyékos, részleges vagy teljes holdfogyatkozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik