Élet-Stílus

Szupergyors internet Londonban

A Times brit napilap értesülései szerint a kelet-londoni Shoreditch városrészben 20 000 háztartásban egy akár 2 GBit/s adatátviteli sebességre is képes hálózatot tesztelnek a szakemberek. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az új hálózat hamarosan már hivatalosan is megkezdheti a működését.

Miközben Európa legtöbb országában még az ADSL2+ technológia is újnak számít, addig a brit főváros egyik negyedében “ugrottak egy lépcsőfokot” és már ennél is gyorsabb adatelérést biztosító hálózatot építettek ki. A szolgáltatás neve Digital Bridge és egy Set-Top-Box segítségével nem csak a számítógépet, de akár a hagyományos televíziókat is csatlakoztatni lehet az internetre.

A projektet a brit kormány és az Európai Unió által nyújtott támogatásokon kívül helyi forrásokból finanszírozzák. A cél, hogy az elmaradottabb kerületek lakói is megfizethető áron juthassanak internet- és tv-előfizetéshez. A hálózat “lelke” Shoreditch-től körülbelül öt kilométerre, keletre található, egy londoni épületben. A központi rendszerek 13 000 négyzetméternyi helyet foglalnak el.

Minden háztartás kap egy vezeték nélküli billentyűzetet és egy távirányítót, amelyek segítségével az egyszerű televízió is egy “internet-kompatibilis” képernyővé varázsolható. A szükséges szoftvereket a Microsoft, a Homechoice cég és az ITN nevű televíziós társaság biztosítja.

A szolgáltatás érdekessége, hogy akár biztonsági célokra is használható, hiszen a helyi rendőrség különleges csatornájának élő képeit is le lehet hívni a képernyőre. Így a lakók mindig tudják, hogy milyen események történnek a környezetükben és értesülhetnek a legújabb körözésekről vagy forgalomelterelésekről is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik