Élet-Stílus

Meghalt Halász Péter

Péntek reggel Amerikában meghalt Halász Péter. Utolsó napjait lánya, Galush brooklyni lakásában töltötte. Családja körében érte a halál.

A májrákban szenvedő világhírű színész, rendező egy hónappal ezelőtt sajátos módon köszönt el hazai tisztelőitől: felravatalozta magát a Műcsarnokban.

Az 1970-es évek tiltott színházának egyik legfontosabb egyénisége, miután egész élete színház volt, azt akarta, hogy a halála is az legyen. Novák Erik, a ravatalozó rendezvény szervezője korábban úgy nyilatkozott, a művésznek ígértek még egy újabb kezelést New Yorkban, ezért odautazik, bár „komoly reményeket már nem fűznek ehhez”.

Az 1969-ben Budapesten saját színházat (Kassák Ház Stúdió) alapító Halász Péter 1976-ban megkezdett többéves emigráció után 1991-ben tért vissza Magyarországra. Filozofikus, szürreális munkáival – amelyeket többnyire lakásokban adtak elő – az 1970-es évek tiltott színházkultúrájának egyik legfontosabb egyéniségévé lépett elő. Visszatérése óta több teátrum is befogadta alkotásait, így a Katona József Színház és a Nemzeti Színház.


Halász Péter Herminamező – Szellemjárás című filmjét a 37. Magyar Filmszemlén mutatták be. Betegsége tudatában vágott bele és készítette el ezt az 1956-os forradalomnak emléket állító komikus-groteszk filmet, amelyben a herminamezői Nyomorékok Otthonának lakói szállnak szembe a bevonuló orosz tankokkal. Az anekdotákból felépülő, 77 perces alkotás terepasztalon játszódik a Széchenyi fürdő, a Vakok Intézete, a Városliget, a Vidám Park, és az állatkert makettjei között. A műanyag babákkal, állatfigurákkal eljátszott történet életre keltésében olyan színészek működnek közre, mint Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc, Hirtling István, Kari Györgyi, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Tóth Anita. A filmet március 23-tól a Művész moziban láthatja a közönség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik