Élet-Stílus

Ismét megnyitották a zsilipet Siófoknál

Az újabb vízeresztést azért rendelték el, mert a Balaton vízszintje az üzemeltetési szabályzat alapján megengedhető maximális 110 centiméterrel szemben elérte a 113 centimétert - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel hétfőn.

Ahhoz, hogy a tavasszal érkező csapadékot a tóban biztonságosan lehessen tárolni, az optimális vízszintnek március elsején 110 centiméternek kellene lennie – áll az igazgatóság által kiadott közleményben. Csonki István igazgató tájékoztatása szerint a “vízeresztés csak kis vízhozamokkal és fokozott odafigyeléssel lehetséges”, ugyanis a tavat jelenleg még jórészt jég borítja.

Ez figyelembe véve a tervek szerint a tóból percenként mindössze 20 köbméter vizet eresztenek le. A vízeresztéssel egy időben az igazgatóság felméri a Sió-csatornán a hajózási igényeket is, hiszen előreláthatólag a csatornán ismét lehetőség lesz a vízi közlekedésre – tudatta az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik