Élet-Stílus

Indul a balatoni kompjárat

Szerdától újra járnak a kompok a Balatonon – közölte a hajózási társaság állomásfőnöke az MTI-vel.

Kovács Miklós tájékoztatása szerint a járatok március elsejétől Szántód révből 7 és 18 óra, míg Tihanyból 7.30 és 18.30 között óránként közlekednek.

A szakember emlékeztetett arra, hogy tavaly csak március 17-én tudtak elindulni a kompok a jég miatt. Az idén az elmúlt hétvége kedvező időjárása miatt a komp útvonalán „megszakadt a jég, letisztult a két kikötő közötti szakasz”, így indulhat a kompjárat.

Az állomásfőnök beszámolója szerint 2005-ben 863 ezer utas és 290 ezer gépjármű kelt át a réven. Hozzátette: szeretnék ha az idén ennél nagyobb lenne a forgalom, ennek érdekében kedvező kompbérlet vásárlására lesz lehetőségük az utasoknak.

Az árakról szólva azt mondta: a jegyek az idén is az inflációhoz igazodva, azaz 3-4 százalékkal emelkednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik