Élet-Stílus

Hat változatban érkezik a Windows Vista

A Microsoft fontos hírrel kezdett a héten: hivatalosan is bemutatták a Vista operációs rendszer különböző változatait, amelyekről azonban már korábban tudomást szerezhettünk.

A vállalat által ismertetett lista nem tér el a Paul Thurrott által már korábban nyilvánosságra hozott változattól, amely a múlt héten figyelmetlenségből került ki a Vista súgóközpont oldalára. A Windows Vista tehát hat különböző verzióban lesz elérhető még az idén, amelyből kettő kifejezetten üzleti célokra, további három otthoni felhasználásra, egy pedig a fejlődő országok piacára készül. Az egyes változatok neve sem változott, érkezik tehát a Windows Starter 2007, Windows Vista Business, Windows Vista Enterprise, Windows Vista Home Basic, Windows Vista Home Premium és Windows Vista Ultimate.

A közlemény szerint a hat változattal a vásárlók széles táborát igyekeznek minél jobban lefogni, az otthoni felhasználóktól kezdve, a kis- és középvállalkozásokon át, egészen a nagyvállalatokig. A Vista emellett a 64 bitet, a Média Center és Tablet PC technológiát hivatott meghonosítani a piac teljes területén, vagyis beemelni ezeket az úgynevezett mainstream folyamba. Öt változat elérhető lesz 64 bites és 32 bites verzióban, OEM és dobozos kiszerelésben egyaránt. Ez utóbbi alól az Enterprise az egyedüli kivétel, amely kizárólag a Software Assurance programban résztvevő nagyvállalatok számára készül.

A név alapján könnyen kideríthető, hogy a két üzleti változat a Business és az Enterprise lesz, míg az otthonokba a Home Basic, a Home Premium, valamint az Ultimate változatokat szánja a szoftvercég. A Business a Tablet PC technológiával, az Enterprise a Virtual PC Express megoldással (régebbi Windows alkalmazások futtatására) és Unix alapú programok támogatásával bővül ki, míg az otthoni változatok Média Center és DVD-író funkcióval válnak teljessé. Az Ultimate nevéhez híven minden különböző opciót magában foglal, míg a Starter kizárólag 32 biten, a belépő szintű PC-kre készül, korlátozott “tudással”.

A Vista operációs rendszerek megjelenését a második félévben ígéri a cég. Addig marad a meglévő, illetve az elkövetkező hónapokban megjelenő előzetesek tesztelése. A februári közösségi változat (5308-as jelzéssel) a napokban jelent meg, és vált elérhető a bétatesztelők számára. A korábban beígért funkciók ebben már kivétel nélkül megtalálhatók, míg a beszámolók alapján a futási sebesség még bőven hagy maga után kívánnivalót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik