Élet-Stílus

Koltai Lajos amerikai filmet rendez

Koltai Lajos amerikai filmet rendez májustól; az operatőr-rendezőt a Sorstalanság sikeres tengerentúli fogadtatása után valósággal bombázták forgatókönyvekkel - mondta el a produkcióról New Yorkban tárgyaló rendező felesége szerdán az MTI-nek.

Koltai Lajosra nyilvánvalóan a Sorstalanság amerikai sikere után figyeltek fel, a rendező az utóbbi hetekben több forgatókönyv közül választotta ki Susan Minot Evening (Este) című regényének filmadaptációját – mondta Koltai Lajosné. Az amerikai írónő regénye egy anyáról és két lányáról, a halálán levő anya beteljesületlen szerelméről, egy 40 évvel korábbi történet felidézéséről szól.

Susan Minot a magyar közönség számára a Stealing Beauty (Lopott szépség) című Bernardo Bertolucci-filmből ismert, az 1996-ban forgatott romantikus drámának ő írta a forgatókönyvét.

A Sorstalanságról, a Nobel-díjas Kertész Imre azonos című regénye alapján rendezett filmről közelmúltbeli tengerentúli bemutatója után elismerőleg nyilatkozott az amerikai sajtó. Koltai Lajos első rendezői filmjét a The New York Times kritikusa Roman Polanski A zongorista című filmjével együtt a holokauszt legjobb nem dokumentumfilmes feldolgozásai közé sorolta, a The Washington Post rendkívüli alkotásnak nevezte.

A film amerikai helyszíneken, stábbal és színészekkel készül.

Koltai Lajos 2001-ben Oscar-jelölést kapott Giuseppe Tornatore Malena című filmjének fényképezéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik