Élet-Stílus

Szájbergyerekek az A38-as hajón

Február 9-én csütörtökön az A38 hajón indul az idei Fonogram-díjas Kistehén Tánczenekar Szájbergyerek-turnéja. A tavalyi év sikerzenekarának éjszakába nyúló dáridóját felvidéki britpop egészíti ki.

A Kistehén Tánczenekar kulturlakodalmas popnak vagy optimista rocknak nevezhető produkciójában különböző stílusok keverednek: ska, rock, pop, underground, cigányzene, reggae, balkáni zene, afrikai ritmusok és modern tánczene. A szövegek viccesek, egyszerűek, sokszor teljesen értelmetlenek, de ettől még bájosabbak.

Eddigi két nagy slágerüket a négyéves gyerektől a nagypapákig énekelte és fütyülte az ország. Ki ne emlékezne az „Én a kistehén, ülök a fa tetején” című neo-taoista opuszukra, amely 2002-ben a Sziget reklámzenéje és reklámfigurája volt? Manapság pedig a csapból is a „Szájbergyerek kérjél bocsánatot, mer’ nem mutattad meg a kacsádat ott” nehezen felfejthető szövegösszefüggés folyik. A Kistehén Tánczenekar igazi bulizenekar, amelynek minden megnyilvánulását áthatja a rendkívül pozitív energia.

A zenekar tavalyi, Csintalan című albuma – nem utolsósorban a Szájbergyereknek köszönhetően – aranylemez lett, és elkészült újabb kultuszgyanús videoklipjük is Virágok a réten címmel, a Romano Drom közreműködésével. A zenekar a közeljövőben Magyarországon és Szlovákiában koncertezik, majd stúdióba vonul, hogy áprilisban megjelenhessen új lemeze.

A Hajón a felvidéki magyarokból verbuválódott Vodopád, azaz Waterfall követi, amelynek stílusát leginkább a gitárorientált britpop befolyásolta. „Dinamikus zene, kreatív szöveg, nemzetközi hangulat.” A zenekar 3 nyelven ír számokat, a hagyományos hangszerelést klarinét, szintetizátor és ütőhangszerek színesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik