Élet-Stílus

Saját magát ravatalozza fel Halász Péter

Üvegkoporsóból figyeli majd barátait és tisztelőit hétfő este Halász Péter avantgard író-rendező-színész, amikor is élete utolsó fellépéseként a halálos beteg alkotó felravatalozását rendezik meg sajátságos színházi performanszként a fővárosi Műcsarnok szoborcsarnokában.

A hétfő éjszakai szeánsz főszervezője Halász Péter munkatársa, Novák Erik, aki a “mestere” iránt érzett tiszteletből vállalta magára azt, hogy mintegy tízfős stábbal “minél egyszerűbben” valósít meg egy olyan szertartást, amelynek “főszereplője” az 1970-es évek egyik legkülönlegesebb magyar alternatív színházi személyisége, a Kassák Ház Stúdió alapítója.

Halász Péter a Műcsarnok szoborcsarnokának közepén, az “apszisban” egy hagyományosnak látszó ravatali magaslatból, egy üvegkoporsóból figyeli majd, hogy kik jöttek tőle elbúcsúzni – vázolta a főszervező, aki az MTI-nek arról is beszélt, hogy a neves alkotó ezzel a szokatlan színházi eseménnyel készül a végső búcsúra.

A halálos betegségben szenvedő művésznek ez lesz élete utolsó fellépése – adta hírül még a hét közepén egy kulturális internetes portál. A hírre felfigyelt a bulvármédia is, rengetegen érdeklődnek az esemény iránt – mondta Novák Erik. A szervező megjegyezte: felmerült, hogy zárt körű lesz a hétfő éjszakai szeánsz, a véglegesített tervek szerint azonban a “bulvárérdeklődőktől” eltekintve bárki részt vehet a programon, akinek valamilyen köze van Halász Péterhez.

Arra a lapinformációra, mely szerint a Kassák Ház Stúdió alapítója, a New York-i Squat Színház egykori sikeres vezetője végső stádiumába érkezett betegsége miatt azért rendezteti a hétfői ravatalozást, mert utána már csak “meghalni megy vissza Amerikába”, Novák Erik azt mondta: a művésznek ígértek még egy újabb kezelést New Yorkban, ezért utazik el, de “komoly reményeket már nem fűznek ehhez”. Egy hete fordultak a Műcsarnokhoz a kéréssel, és az különösebb mérlegelés nélkül biztosította is a helyszínt ehhez a “művészeti eseményhez” – mondta Murka Ilona, a kulturális intézmény programszervezője az MTI-nek. Hozzátette: a Műcsarnok vezetése Halász Péter iránti tiszteletből térítésmentesen biztosította a terepet.

Az 1969-ben Budapesten saját színházat (Kassák Ház Stúdió) alapító, avantgárd író-rendező-színész 1976-ban megkezdett több éves emigráció után 1991-ben tért vissza Magyarországra. Filozofikus, szürreális munkáival – amelyeket többnyire lakásokban adtak elő – az 1970-es évek tiltott színházkultúrájának egyik legfontosabb egyéniségévé lépett elő. Visszatérése óta több teátrum is befogadta alkotásait, így a Katona József Színház és a Nemzeti Színház. Halász Péter Herminamező – Szellemjárás című filmjét a héten mutatták be a 37. Magyar Filmszemlén. A művészt vastaps fogadta a nézőtérről. Az erejét vesztett alkotót többen kérdezték a hétfői ravatali szertartásról is, ő azonban következetesen hallgatott a témáról. A beteg, érezhetően elgyengült férfi az MTI-nek sem volt hajlandó részleteket elárulni, az üvegkoporsóval kapcsolatos kérdésre válaszolva mindössze azt jegyezte meg, hogy kíváncsi a megnyilvánulásokra, érdekli, ki és hogyan reagál majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik