Élet-Stílus

Nem érdekesek az ügynökügyek?

A Medián felmérése szerint a lakosság felét egyáltalán nem érdeklik az ügynökügyek, akiket mégis, azok többségének nem változott a véleménye Szabó Istvánról. Ehhez hasonló véleményen vannak a FigyelőNet olvasói is.

A HVG megbízásából január 30-án készített telefonos felmérés arra kereste a választ, mennyiben érintette meg az embereket, hogy kiderült Szabó Istvánról az ügynökmúltja. Az adatok azt mutatják, hogy az emberek felét egyáltalán nem, bő egyharmadát pedig nem különösebben érdeklik az ügynökügyek.

Nagyjából minden második válaszoló meg tudott nevezni fejből olyan közéleti szereplőt, akinek az ügynökmúltja kitudódott, vagy azzal vádolták. Legtöbben, az aktualitása miatt Szabó Istvánt említették, de majdnem ennyien emlékeztek Medgyessy Péter, korábbi miniszterelnök D209-es múltjára is. Sokan említették még Vikidál Gyulát, Pokorni Zoltán édesapját, Novák Dezsőt és Kondor Katalint is.

Az emberek fele mondta, hogy általában nem befolyásolja a véleményét, ha valakiről kiderül az ügynökmúltja, hatoduk mindenképpen elítéli azokat, akik hagyták magukat beszervezni, egyharmaduk csak a körülmények ismeretében ítélkezne.

Enyhítő körülmények

Az emberek szemében leginkább az számít „enyhítő körülménynek”, ha valakit súlyos fenyegetéssel kényszerítettek arra, hogy ügynök legyen, de sokan méltányolják azt is, ha valaki önként bevallja a múltját. Az Oscar-díjas rendező esetében azonban elképzelhető, hogy nagyobb súllyal esik latba az életműve, mint a beszervezési körülményei. Erre enged következtetni, hogy minél több filmjét látta valaki, annál nagyobb valószínűséggel mondta, hogy nem befolyásolja a véleményét Szabóról.

A FigyelőNet olvasókat sem befolyásolja az ügynökmúlt

Olvasóink közül 5 ezren válaszoltak a rendező ügynökmúltját firtató múlt heti kérdésünkre. 35 százalékuk véleményét egyáltalán nem befolyásolják a napvilágra került információk, szerintük Szabó életműve hitelesíti a rendező személyiségét. 27 százalékát pedig egyáltalán nem érdekli a kérdés, ők legszívesebben elfelejtenék az egész ügynökkérdést.

A válaszolók több mint ötöde úgy véli, hogy az emberi gyarlóság nem függ össze a művészi teljesítménnyel. Közel 13 százalékuk nagyot csalódott a rendezőben, és volt néhány válaszoló, aki eddig sem tisztelte Szabót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik