Élet-Stílus

Jól indult a DaimlerChrysler Hungária

Eredményesen zárta működésének első félévét 2005. december végén a DaimlerChrysler Automotive Hungária Kereskedelmi Kft.

Tavaly számolt be lapunk arról, hogy a cég látja el 2005. július 1-je óta Magyarországon a Mercedes-Benz, a smart, a Chrysler és a Jeep márkákkal kapcsolatos importőri és alkatrész-értékesítési teendőket. 2005-ben összesen 3 297 darab járművet adott el 13 értékesítő partnere közreműködésével – áll a cég közleményében.

2005-ben a magyar személygépkocsi piac egészének és egyes szegmenseinek csökkenése ellenére az előző évhez képest 6,9 százalékkal nőttek a Mercedes Car Group-hoz tartozó autómárkák (Mercedes-Benz személygépkocsik és smart) eladásai. A Mercedes-Benz új modelljei igen kedvező fogadtatásra találtak a magyar vásárlók körében. Csaknem 1százalékra nőtt az A-osztály és 8 százalékra az M-osztály piaci részesedése. A B-osztály már bevezetésének évében 1 százalékos piaci részesedést ért el. A nagy darabszámban fogyó típusok, azaz a C- és az E-osztály értékesítése ellenben életciklusbeli sajátosságok miatt csökkent.

A Mercedes-Benz személyautó üzletágában 1 129 darab jármű kelt el 2005-ben, ami 11,9 százalékkal haladja meg az előző évi mennyiséget. Ez az eredmény az A-osztálynak (324 db, vagyis +60,4 százalék), a márkát új piaci kategóriában képviselő B-osztálynak (76 db) és az M-osztálynak (101 db, +80,4 százalék) köszönhető. A C-osztály (301 db, –6,8 százalék) és az E-osztály (275 db, – 26,1 százalék) értékesítése nem érte el az előző évi szintet. S-osztályból ugyanannyi került értékesítésre 2005-ben, mint 2004-ben, szám szerint 42 darab.

A smart 2005. évi 125 darabos értékesítése (69 db fortwo, 44 db forfour, 12 db roadster) alatta maradt az előző évinek (-23,8 százalék).

Kevesebb Mercedes-Benz-haszonjárművet értékesítettek

A haszonjárművek iránti kereslet visszaesése és a haszonjármű-összpiac csökkenése erőteljesen rányomta bélyegét a Mercedes-Benz magyarországi értékesítésére. 2005-ben összesen 1 260 darab, azaz az előző évinél 15,6 százalékkal kevesebb könnyű haszonjármű talált gazdára (300 db Vito, 104 db Viano, 10 db Vario, 3 db Vaneo és 843 db Sprinter).

A nehézkategóriájú haszonjárművek területén 2005-ben összesen 715 (-16,5 százalék) Mercedes-Benz tehergépkocsit szállítottak ki. 2005-ben a tehergépkocsi-piacot is visszaesés jellemezte. A Mercedes-Benz ennek ellenére a 2005. év folyamán a 6-16 tonnás tehergépkocsi kategóriában piaci részesedését 27,4 százalékra növelte. Ez egyrészt a szegmens flottaügyfeleinek, másrészt a 12-16 tonnás tehergépkocsik nemzetközi forgalomban vállalt egyre növekvő szerepének köszönhető.

2005-ben csak a 16 tonnán felüli alvázak szegmense növekedett. A Mercedes-Benz ebben a szegmensben rendkívül sikeres volt és piaci részesedését 20,1 százalékra növelte. Különösen eredményesek voltak a Mercedes-Benz 8×6 billencsek.

2005 júliusában újraindult a Chrysler és a Jeep értékesítése, 2006-ban pedig kezdetét veszi a Dodge forgalmazása Magyarországon. 2005. július 1-jei megalakulásával egyúttal a Chrysler és a Jeep importját és forgalmazását is átvette a DaimlerChrysler Automotive Hungária Kft. 2005. második félévében összesen 68 darab gépkocsit (37 db Chrysler, 31 db Jeep) adott el a két márka autóiból a cég budapesti értékesítő- és szervizpartnere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik