Élet-Stílus

Egyre több sas tölti a telet nálunk

Minden eddiginél több, 354 példány sast figyeltek meg a magyar madarászok január harmadik hétvégéjén, de a becslések szerint még így is csupán az országban telelő sasállomány kevesebb mint fele kerülhetett távcsővégre.

A Magyar Madártani Egyesület (MME) a nemzeti parkokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban már harmadik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását. Az egy időben történő megfigyelések miatt „sas-szinkronnak” nevezett esemény keretében 91 helyszínen országszerte 168 felmérő vett részt.

A leggyakoribb sasfaj a korábbiakhoz hasonlóan a rétisas volt (267 példány), de szép számban kerültek elő parlagi sasok is (81), valamint a ritkaságnak számító szirti- (4) és fekete sasok (2) néhány példányát is megfigyelték. A madarászok becslése szerint Magyarországon összesen akár 1000 példány réti- és parlagi sas is töltheti a telet, amellyel hazánk az egyik legjelentősebb sas-telelőterületnek számít Európában.

A magyar puszták és vizes élőhelyek táplálékban gazdag és viszonylag biztonságos telelőhelyet biztosítanak a környező területeken költő sasfajok számára. A madarászok több kiemelten fontos területen etetéssel is elősegítik a madarak áttelelését.
Az ornitológusok szerint biztató jel, hogy évről évre egyre több sas tölti a telet hazánkban, hiszen nálunk jobban biztosítható a növekvő állományok védelme, mint a tőlünk délebbre található országokban, ahol még mindig rendszeresen előfordul a sasok lelövése, megmérgezése.

Hazánkban 150 rétisas-, 75 parlagisas-, 35 békászósas- és 5 szirtisaspár költ, míg a törpe- és fekete sasok csak ritka vendégek nálunk. A békászósasok télire Afrikába vonulnak, míg a réti- és parlagisas-párok egész évben a költőterületek közelében tartózkodnak, sőt ilyenkor, január végén már sokszor az új fészküket építik (a rétisasok sokszor tél végén már a tojásrakást is megkezdik). A fiatalabb, még nem költő példányok azonban ezeknél a fajoknál is kóborolnak, a körülményektől függően néha nagy távolságokra is elvonulnak, így például 2005 telén egy műholdas jeladóval felszerelt parlagi sas Szudánig vonult, míg egy színes gyűrűs példányt Görögországban azonosítottak.

A hazai költőállományokon kívül is sok példány érkezik hozzánk télire, amit számos külföldi gyűrűzési adat is bizonyít. Így például nálunk telelnek parlagi sasok Szlovákiából, rétisasok az északi (skandináv és balti) populációkból, fekete sasok Kelet-Európából, vagy szirtisasok a környező magashegységekből.

Mind a hat hazánkban rendszeresen előforduló sasfaj már több mint fél évszázada fokozottan védett. A parlagi, réti- és békászósasok természetvédelmi eszmei értéke a legmagasabb, 1 millió Ft-os, míg a szirti-, fekete és törpesasoké az 500 ezer Ft-os kategóriába tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik