Élet-Stílus

München-filmrecenzió

Spielberg nagyrészt Budapesten forgatott új filmje a müncheni olimpián történt targédiáról és annak folytatatásáról szól. Szemet szemért a hetvenes években.

Ha Steven Spielberg előáll valamivel, akkor arra mindenki hatványozottan odafigyel, egyrészt Spielberg nem akárki, másrészt azért, mert nála jobban szinte senki sem tudja ötvözni a szerzői, a művészfilmes és a hollywoodi stílust. Harmadrészt pedig azért, mert vagyona ad annyi függetlenséget neki, hogy viszonylag szabadon elmondhassa, mit gondol a világról, Amerikáról, a történelemről. Most az 1972-es müncheni olimpia tragédiáján keresztül beszél valami számára fontosról.

Már a tragédia önmagában is lehetne a film témája: a müncheni olimpián arab terroristák túszul ejtették az izraeli csapatot az olimpiai faluban, Izraelben raboskodó palesztinok szabadon bocsátását követelve. A túszejtés közben is voltak áldozatok, de az igazi baj akkor kezdődött, amikor a túszszedők és a olimpikonok a reptérre értek. Ekkor ugyanis a német biztonsági erők felelőtlen túszszabadítási akcióba kezdtek, aminek hatására az arabok kivégezték a kilenc izraeli túszt.

Összesen tizenegy izraeli, öt arab és egy német rendőr esett áldozatul a történteknek. Az izraeliek elhatározták, titkosszolgálati eszközökkel felkutatják és kivégzik az akció kitervelőit, végrehajtóit: tizenegy embert a tizenegy izraeli áldozatért cserébe. A film ezt az akciót kíséri végig.

A történet extrém, hiszen egy racionálisan végiggondolt büntetőcsapás végrehajtását egy olyan csapatra bízza az izraeli vezetés, amely kis túlzással civilekből áll. Olyan ügynökökből, akik csupán lojálisak, hazafiak, nem pedig érzelemmentes, hidegvérű profik. Spielberg pedig a sorsukon, tetteiken keresztül folyamatosan kérdez, utal a média szerepére (a robbantásos terror elsősorban a médiának szólt, és az izraeliek is üzenetnek szánták a megtorló akciót), a személyiség kérdésére: hátborzongató, ahogy az amúgy tisztes polgári életet élő Avner (Eric Bana) lassan kiüresedik, felőrlődik az akció hullámaiban, egyáltalán, ahogy ezeknek az amúgy rokonszenves figuráknak olyan természetességgel kell kitervelniük a kivégzéseket, mintha a hétvégi pecázás lenne a tét. Igazi megerőszakolása ez az emberi természetnek, s ez az abszurditás hátborzongatóan erős a Münchenben.

A film végére ilyenformán az erőszakon alapuló politikai logika minden embertelenségét átérezhetjük. S bár Spielberg nem szokott kísérletezni, ebből a konzervatív, melankolikus, a hetvenes évek színvilágában sápadozó, kiábrándult filmjéből nem a nagy kasza, a biztos bevétel szándéka árad, hanem viszonylag radikális s ezáltal megosztó, kérdező attitűd frissessége.



– Kertelő Agár –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik