Élet-Stílus

Különdíjat kapott Cannes-ban Kurtág György

Kurtág György zeneszerzőt 80. születésnapja alkalmából a MIDEM 2006-os komolyzenei különdíjával tüntették ki hétfőn Cannes-ban.

A díjat Thierry Renault, a világ legrangosabb zenei kiállításának és vásárának igazgatója nyújtotta át a magyar komponistának a zeneszerző tiszteletére magyar zenészek által adott Bartók-Kurtág koncert előtt. Thierry Renault köszöntőjében elmondta, hogy a MIDEM büszkének érzi magát, amiért átnyújthatja a különdíjat Kurtág Györgynek, akit a kortárs zene óriásának nevezett. Az igazgató szerint Kurtág nem egyszerűen korunk egyik legkiválóbb zeneszerzője, hanem kivételes személyiségű ember is.

A díjátadást követően a 80 éves zeneszerző tiszteletére Bartók-Kurtág Születésnap címmel adtak magyar művészek koncertet a Cannes-i Fesztiválpalotában. Először Bartók Béla Szonáta szóló hegedűre című műve csendült fel Kelemen Barnabás előadásában, majd Csalog Gábor zongoraművész Kurtág György Játékok című művéből adott elő részleteket. Zárásként Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész Bartók Béla 44 duó két hegedűre című etűdjeiből játszott.

A díjátadás kapcsán Cornelia Much, a MIDEM klasszikus és dzsesszzenei igazgatónője az MTI-nek elmondta: a MIDEM negyvenéves történetében eddig háromszor került sor a komolyzenei különdíj átadására, amelyet csak nagyon ritkán, nagyon kiemelt személyiségeknek ítél oda a rangos zenei találkozó igazgatósága.

Kurtág Györgyöt megelőzően Henri Dutilleux francia zeneszerző és az elsősorban karmesterként ismert Lorin Mazel zeneszerző kapta meg ezt a díjat. A MIDEM komolyzenei különdíját olyan különleges zeneszerzők kaphatják, akik igazán megmozgatták és előrébb vitték a kortárs komolyzenét. Ilyen Kurtág György, akinek 80. születésnapja kiváló alkalomnak bizonyult a díj átadásához – mondta el Cornelia Much, aki operaénekesként többször is előadott már Kurtág-dalokat, s ezért személyesen is nagyon örül a magyar komponista díjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik