Élet-Stílus

Újabb szponzorok a Ferrarinál

Újabb szponzorokkal gazdagodik a Ferrari Forma–1-es csapata. Az olaszokhoz egy italgyártó és egy számítástechnikai cég jelentkezett be.

Amióta decemberben a McLaren bejelentette, hogy a Vodafone őket támogatja 2007-től, a Ferrari keresi a telekommunikációs cég utódját. Bár egyelőre nem jelentették be, hogy ki válthatja az évi 40 millió dollárt költő Vodafone-t, két új cég is támogatja a csapatot.

Egyikük a PC-kkel foglalkozó Acer, amely 2003 óta áll partneri kapcsolatban a Ferrarival és 2006-tól támogatóvá lép elő. A 2001-es szezonban a cég a Prost-csapat névadó szponzora volt. Az 5000 alkalmazottat foglalkoztató vállalat éves árbevétele meghaladta a 7 milliárd dollárt.

A másik befektető a Martini & Rossi italgyártó vállalat lesz. Az olasz cég számára nem újdonság a motorsport, a hetvenes években a Lotus és a Brabham F1-es csapatot támogatta. Az 1980-as években a Lancia raliautói jelentek meg a cég színeiben, majd az 1990-es évek végén a Ford Focus WRC-ken volt látható a kék-fehér-piros összeállítás.

Emellett olyan pletykák is elterjedtek, hogy a fő szponzort is megtalálta a Ferrari. Állítólag a De Beers cég évi 50 millió dollárt költene el a Ferrarinál. A cégóriás a világ gyémántpiacának a 80 százalékát birtokolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik