Élet-Stílus

Madárinfluenzában halt meg egy kislány Törökországban

Valószínűleg madárinfluenza okozta a halálát egy tizenegy éves kislánynak Törökországban - jelentette az Anatolia török hírügynökség. Amennyiben megerősítést nyer, hogy a H5N1 vírus végzett a gyermekkel, úgy ötre emelkedik a madárinfluenza halálos áldozatainak száma Törökországban.

A Mus tartományból származó kislány két erzurumi kórház között félúton vesztette életét. A gyermeket először tüdőgyulladás miatt szállították be egy közkórházba, ahol az orvosok úgy ítélték meg, hogy madárinfluenzára utaló tüneteket mutat, ezért úgy döntöttek: továbbküldik a jobban felszerelt egyetemi klinikára – mondta el Akin Aktas, az Atatürk klinika igazgató-főorvosa.

Hozzátette, hogy a gyermek szövetmintáit továbbították egy ankarai laboratóriumba, amelynek elemzéseit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hitelesnek fogadja el. Aktas közölte, hogy a kelet-törökországi Vanban továbbra is megfigyelés alatt tartanak egy másik gyereket, akinek szervezetében kedden mutatták ki a H5N1 vírus jelenlétét.

Az ötéves kisfiú a 21. bizonyítottan madárinfluenzás beteg Törökországban, beleértve a korábbi négy halálos áldozatot, akiknek esetében a vizsgálatok megerősítették, hogy ebben a betegségben haltak meg.

A kisfiút kezelő kórházban szerdán úgy nyilatkoztak, hogy állapota javult, és nincs életveszélyben. Kínán és Délkelet-Ázsián kívül Törökországban követelt először emberéletet a madárinfluenza azóta, hogy 2003 végén felbukkant a H5N1 vírusa.

Törökországban december végén ütötte fel a fejét először a betegség, és gyors ütemben terjedt keletről nyugati irányba, mintegy 1600 kilométeres távolságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik