Élet-Stílus

Rekordösszeggel gazdálkodhat az NKA

A kulturális tárca a választások előtt nem tervezi az ismét független alappá alakult Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kollégiumi rendszerének reformját - mondta Bozóki András szakminiszter.

„A kultúra fontosabb annál, mintsem, hogy politikai kampányidőszakban reformlépéseken gondolkodjunk” – fogalmazott a miniszeter. Az 1993-ban alakult NKA átalakítása hosszabb távú közös gondolkodás eredménye lehet, és ha kormányon is maradnak, egy-két éven belül nem nyúlnak az NKA-hoz – tette hozzá.

Az NKA szakmai kollégiumai minden év elején részlegesen megújulnak, a négy évre szóló mandátumok lejártával új kurátorokat neveznek ki; az országos szakmai szervezetek a kurátorok felét delegálják, a másik felét a miniszter nevezi ki. A 132 kurátorból kedden 23 új kurátor vehette át megbízását.

Bozóki András az MTI-nek nyilatkozva visszautasította az azzal kapcsolatos bírálatokat, hogy a színházi, a tánc, valamint a zenei kollégiumnál az általa kinevezett kurátorok esetében nem vette figyelembe a szakmai szervezetek véleményét. Azt mondta, törvény adta jogát gyakorolta, másfelől tanácsadóival egyeztetett és „szakmailag elsőrangú embereket” választott ki. A 132-ből egyébként csak négy kurátor esetében volt ilyen vita – tette hozzá.

Az alap történelmi küldetése az, hogy a szakma hangja domináljon, a szakma ossza el a pénzt a szakma számára. Az NKA az idén 10,1 milliárd forinttal gazdálkodhat, soha ilyen nagy összeg nem állt még rendelkezésére – közölte. Kitért arra is, hogy bevezetik az on-line pályáztatást, és előbbre hozzák a pályázatok kiírását. Az átfutási idő lerövidítésével az NKA egész rendszere rugalmasabbá válhat, ezentúl három évre is lehet majd szerződéseket kötni, vagyis, nagyobb lélegzetű pályázatok is készülhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik