Élet-Stílus

A “Sólyom” mégis leszállt az aszteroidára

A japán űrügynökség (JAXA) bejelentette, hogy a Hayabusa űrszonda sikeresen leszállt a célpontjául kiszemelt aszteroida felszínére, ellentétben azokkal a korábbi jelentésekkel, amelyek próbálkozás kudarcáról számoltak be.

A JAXA legfrissebb szerdai közleménye szerint azonban a Hayabusa adatainak gondosabb elemzése megerősítette, hogy a japán űrszonda vasárnap mégis leszállt a Mars és a Jupiter közötti pályán a Nap körül keringő kisbolygó felszínére.

Vasárnap még azt gondolták a kutatók, hogy a misszió kudarcba fulladt.

A JAXA japán űrügynökség vasárnapi beszámolója szerint a Hayabusa (Sólyom) 40 méterre megközelített az Itokava aszteroidát, kilőtt rá egy apró fémgolyót, hogy az port verjen fel, és kijelölje a leszállás helyét, majd tovább ereszkedett a felszín felé, hogy begyűjtse a felrepülő részecskéket. Már csak 17 méterre volt, amikor három órára elveszett vele a kapcsolat, így egy ideig nem lehetett tudni, hogy sikerült-e a művelet. A kapcsolat szünete alatt a Hayabusa automatikus üzemmódra állt át, és az ez idő alatt összegyűjtött adatokat elküldte a Földre. Kielemzésük után kiderült, hogy a szonda nem érte el a felszínt.

A kudarc okát még nem tudják, de azt tervezik, hogy pénteken újra próbálkoznak. Ehhez előbb meg kell találni, hogy pontosan hol van, mert közben távolodási parancsot kapott. Az űrügynökség szerint valahol 10 és 100 kilométer között lehet a kisbolygótól. „A Hayabusa rendkívül közel került, de nem szállt le” – mondta egy szóvivő.

Hivatalos menetrend

A hivatalos menetrend szerint a Hayabusa első lépésként pénteken egy robotot juttatott volna le az Itokawa aszteroida felszínére, mielőtt november 12-én és 25-én maga is megkísérelte volna a landolást. A kísérletek azonban rendre kudarcba fulladtak.

A kutatók reményeit a sikereses leszállási kísérletekbe vetett hitét egy parányi, mindössze 591 grammos MINERVA robot tartotta fenn, ami hőmérsékleti méréseket és felvételeket készített volna a felszínen. A robot azonban megmakacsolta magát és valószínűleg nem képes teljesíteni a tudósok elvárásait.

A kávéscsésze méretű Minerva robot szombat óta sodródott az aszteroida fölött, mikor is azt megpróbálták az Itokawára lejuttatni. A küldetésirányítók már nem tudnak kapcsolatba lépni Minervával, illetve nem tudják irányítani a mozgásait, de remélik, hogy a napszél a szondát visszajuttatja a fura formájú aszteroidára.

A hivatalos nyilatkozat szerint “nem ért földet”, ami azt jelenti, hogy elvesztették a kapcsolatot a Minervával.

A Minerva egyébként adatokat szolgáltatott volna a főszonda leszállásához is. Bár a Hayabusa egyébként teljesen automatikusan is elvégezhetné a leszállást, kizárólag fedélzeti kameráira és lézereire hagyatkozva.

A meghibásodások és az elveszett Minerva ellenéra a JAXA, Japán űrügynöksége, azt mondja, hogy Hayabusa szondának jó esélyei vannak a november 19.-én , vagy 25.-én tervezett leszállásra.

A küldetést egyes kutatók máris sikeresnek ítélik

A 2003 májusában útnak indult küldetés célja, hogy meghatározza, milyen nyersanyagokból épült fel a korai Naprendszer.

Az űrszonda korábban, július 31-én elvesztette három stabilizáló rendszerének egyikét, amit egy újabb követett október 3-án, a küldetés vezetői azonban úgy nyilatkoztak, hogy ez nem fogja meggátolni a leszállási kísérleteket. Azonban ha mégsem sikerülne a landolás, akkor sem tekinthető kudarcnak a szonda teljesítménye, mivel számos remek felvételt készített és érdekes geológiai és morfológiai felfedezést tett.

A szonda ezenfelül elkészítette az űrszikla gravitációs és lejtési térképeit is. A küldetés utolsó fázisa lenne a mintagyűjtés, majd decemberben a szonda megkezdené visszatérését a Földre.

A Hayabusa viszontagságos küldetése az aszteroida kutatás történetében egyáltalán nem egyedi. Egy NASA szonda két hétig vizsgált egy Manhattan méretű aszteroidát, az Eros-t 2001-ben, de a küldetés végén ez a szerkezet nem tért vissza mintákkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik