Élet-Stílus

Rendkívüli kiadás miatt csökkent a HP nyeresége

A Hewlett-Packard közölte, hogy októberrel zárt üzleti éve negyedik negyedében eredménye 62 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miközben árbevétele ez idő alatt 7,1 százalékkal növekedett, meghaladva a 22,9 milliárd dollárt.

Közleményében az amerikai számítástechnikai óriásvállalat ugyanakkor megjegyzi: a negyedéves eredmény azért csökkent 416 millió dollárra, mert egy 1,1 milliárd dolláros, a vállalatátszervezéssel kapcsolatos költséget is elszámoltak az eredmény terhére. E nélkül jóval az előzetes elemzői és piaci várakozások felett lett volna a profit. Ennek megfelelően a folyó üzleti év első negyedévére a várakozásoknál nagyobb részvényarányos eredményt helyezett kilátásba a vállalatóriás.

Harmadik negyedévére egyébként egyszeri tételek nélküli 1,06 milliárd dolláros adózott eredményt mutatott ki 20,8 milliárd dolláros forgalom mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik