Élet-Stílus

Kivonuló fapadosok

Öt európai nagyvárosba repülő járatát szüntette meg az AirBerlin, miközben két másik – igaz jóval kisebb – légitársaság teljesen kivonult a magyar piacról. Ami maradt: 18 ország, 44 város, s 11 fapadosnak bélyegzett légitársaság.

Nincs fapados Thaiföldre

Tovább kell várnia azoknak, akik Európán túli városokat szeretnének elérni fapadossal, közvetlenül Budapestről. Korábbi terveivel ellentétben ugyanis decemberben mégsem indít a magyar fővárosból közvetlen járatot Thaiföldre a One-Two-Go légitársaság, s a FigyelőNet információi szerint a közeljövőben nem is vállalkozik a cég arra, hogy új típusú légi hidat létesítsen hazánk és Dél-Kelet Ázsia között. Lapunk kérdésére ezt az üzemanyagárak emelkedésével és a repülőtéri díjak növekedésével indokolták.

Ha valaki most ül le a számítógép elé, hogy az interneten jegyet foglaljon valamelyik fapados légitársaság gépére, csalódottan fogja konstatálni, hogy az elmúlt pár hét alatt nem csupán a Budapestről elérhető városok, hanem a fővárosból felszálló légitársaságok száma is csökkent. A magyar utazóközönséget vélhetően az AirBerlin döntése érinti a legérzékenyebben. Noha a légitársaság továbbra is több mint egy tucat német városba indít közvetlen járatot, a salzburgin kívül a más országokba tartó utakat törölték, így aki eddig AirBerlin-géppel utazott Londonba, Amszterdamba, Rómába, Zürichbe, vagy Palma de Mallorcára az a jövőben kénytelen más megoldást keresni, ha el akar jutni az említett városokba.

A fenti öt járat törlése közül különösen az utóbbi kettőt sajnálhatja az utazóközönség, hiszen sem a svájci városba, sem a spanyol üdülőparadicsomba nem lehet eljutni Budapestről közvetlenül fapadossal egyetlen más, e körhöz tartozó légitársasággal sem – aminek vélhetően az áraikkal egyre gyakrabban a fapadosnak kikiáltott légitársaságok alá szálló „hagyományos” illetve nemzeti légitársaságok örülnek.

Az AirBerlin járatcsökkentése mellett az elmúlt néhány hétben két másik légitársaság fordított hátat a ferihegyi reptérnek. Internetes portáljaik információi szerint megszűntette Budapestről Helsinkibe repülő járatát az AirFinland, csak úgy, mint a Malmö Aviation (máshol Snalskjutsenként említett), mely törölte kínálatából a magyar fővárosból Stockholmba tartó járatát. (A Budapestről induló fapados járatok összefoglaló táblázata >>)

Kevesebbel, többet

A Budapestről induló légitársaságok és az általuk elérhető városok számának csökkenése azonban korántsem jelenti, hogy visszaesett a fapados járatok népszerűsége. A kereslet csökkenése helyett inkább azok a jóslatok kezdenek valóra válni, melyek a piac kínálati oldalának erős koncentrációját vizionálták. A magyarok repülési kedvére mindenesetre aligha lehet panasz: a Budapest Airport fejlesztési igazgatója nem rég jelentette be, hogy óvatosnak bizonyultak 2005-re vonatkozó becslések, hiszen a fővárosi reptér utasforgalma a várt 7,6 millió helyett biztosan meghaladja a 8 milliót. „A fapadosok aktivitása a legvadabb elképzeléseinket is felülmúlja; nagyon tetszik például, hogy középiskolás osztályok egyre gyakrabban mennek külföldi múzeum-látogatásra” – nyilatkozta a Figyelőnek néhány hete Németh Antal.

Ráadásul Ferihegy forgalmát ma döntően a diszkont modellben működő társaságok növelik, közülük az utasforgalom szempontjából az EasyJet áll az első helyen, mögötte alig lemaradva a Wizz Air és a SkyEurope. 
 
 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik