Élet-Stílus

Magyarországon csökkent a kereslet a Volkswagen iránt

A Volkswagen csoport világszerte 3,1 százalékkal több autót értékesített, mint a tavalyi év hasonló időszakában, miközben a magyarországi értékesítése mintegy 8 százalékkal mérséklődött - tájékoztatta a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria Rt. (PH) kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

Az első háromnegyed évben összesen 3 864 000 VW talált gazdára a világon, a csoport piaci részesedése különösen Nyugat-Európában emelkedett – mondta Ferró Imre, a PH márkaigazgatója az MTI-nek.

Magyarországon a teljes újautó-piac 5-8 százalékos visszaesésével kell számolni az idén, az emelkedő regisztrációs adó, illetve a csökkenő áfa miatt egyelőre kiszámíthatatlan, hogy lesznek-e előrehozott vásárlások, amelyek javítanak a piaci visszaesésen – tette hozzá Ferró Imre. A Volkswagenek mérséklődő eladása mögött a Polo modellváltása áll, amelyből az első hónapokban nem tudtak elegendő mennyiséget kiszállítani. Kiemelte ugyanakkor, hogy a B szegmensben a Passat modell a tavalyi második helyről az élre került, és tavaly óta őrzi első helyét a Volkswagen Touareg a Premium SUV szegmensben. Jól szerepel az egy hónappal ezelőtt bevezetett Jetta is, amelyből egy hónap alatt már több mint 300-at értékesítettek.

Ferró Imre szerint az év hátralévő időszakában sikerül lefaragni a lemaradást és a Volkswagen márka az összpiaci visszaesés mellett is javítani tudja piaci részesedését. Az idén 15 300 darab eladása a terv, míg tavaly több mint 15 800 Volkswagen kelt el Magyarországon.

A közlemény szerint a Volkswagen csoport 2,0 milliárd eurós operatív eredménye 2005 januárja és szeptembere között 57,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A konszern adózás előtti 1,1 milliárd eurós eredménye 44,4 százalékkal lépi túl a tavalyit. A konszern 69,9 milliárdos forgalmi árbevétele pedig 5,3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest. A nettó likviditás az autóipari területen 148 millió euróval ismét pozitív.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik