Élet-Stílus

Nobel-békedíj: megdöbbent környezetvédők

Megdöbbenését fejezte ki a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet amiatt, hogy a Nobel-bizottság idén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) és az intézmény élén álló Mohammed el-Baradeinek ítélte oda a Nobel-békedíjat.

A környezetvédők szerint az ENSZ szakosított intézménye azzal, hogy népszerűsíti az atomenergia-felhasználást, tovább növelte az atomfegyverek elterjedésének kockázatát. “Az, hogy egy ilyen szervezetet érdemesítettek a Nobel-békedíjra, súlyos kétségeket vet föl ezen elismerés célját illetően” – közölte Jan van de Putte, a Greenpeace atomenergia-ügyi szakértője.

“A Greenpeace-t megdöbbentette, hogy a NAÜ-t és annak főigazgatóját nevezték meg a Nobel-békedíj kitüntetettjeként” – áll a közleményben.

A polgári célú atomenergia-felhasználást szorgalmazó ENSZ-szerv és vezetője az indoklás szerint “az atomenergia katonai célú fölhasználásának megakadályozását célzó erőfeszítéseiért” kapta meg a rangos elismerést. A Greenpeace szerint azonban a NAÜ tevékenysége éppen ellenkező hatást vált ki. “Amint azt legutóbb maga Baradei is elismerte, ma a világon harmincöt-negyven ország képes arra, hogy hónapokon belül atomfegyvert állítson elő, s ez annak köszönhető, hogy a NAÜ világszerte pártolja az atomenergia felhasználását” – közölte a nemzetközi környezetvédelmi szervezet.

Felháborodását fejezte ki a kitüntetettek miatt a francia atomenergia-ellenes mozgalom is. A tiltakozók – egy összesen 720 környezetvédő és atomenergia-ellenes szervezetet tömörítő hálózat – szerint a NAÜ atomipari kérdésekben megtéveszti a közvéleményt, éppen ezért az ENSZ-szervet föl kellene számolni. Nemtetszésének adott hangot a NAÜ és Mohammed el-Baradei kitüntetése miatt az – 1985-ben Nobel-békedíjra érdemesített – Orvosok az atomháború elhárításáért nemzetközi szervezet is. Mint hangoztatta, “az atomenergia békés célú hasznosítása mögött mindig megbújik az atombomba építésének lehetősége”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik